01 nov.

Írta:
4 Hozzászólás(ok)
11837 Megtekintés(ek)
Életműsorozattal tisztelgünk az Omega nagysága előtt! Két ritkaság-gyűjteménnyel kezdjük a sort!
Hatvan esztendeje lesz, hogy 1962 szeptemberében, a Várklub színpadán, először lépett fel egy amatőr zenekar ezen a néven. Rock & Rollt, menő gitárszámokat, olasz slágereket játszottak és Budapest-szerte egyre híresebbek lettek. Meghívta őket előbb a Magyar Rádió, majd a Hanglemezgyár stúdiójába is beléphettek. Rövidesen már minden fiatal tudta, hogy ők az OMEGA. A hatvanas évek három vezető beategyüttese (Illés, Metro, Omega) közül ők játszották a legkeményebb zenét és ők voltak a leghangosabbak. Az Omega végül túlnőtt a beatkorszakon, pályafutásuk átívelt a könnyűzene három legjelentősebb évtizedén és még azon is. Ők lettek minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara és ha világhírűek nem is, de Európa hírűvé annál inkább váltak!
A jubileum kapcsán úgy gondoltuk, hogy az Omega lebilincselően sokszínű és tekintélyes méretű életműve mindenképp megérdemel egy méltó összkiadást. Igaz ugyan, hogy lemezeik számos újrakiadást megéltek, de a CD-k már elkoptak a boltok polcairól, a régi vinylekből pedig már egyre nehezebb szép állapotú példányt találni. Az Omega nevével fémjelzett kiadványok pedig még ma, akár évtizedekkel a megjelenésük után is széles körű érdeklődésre tartanak számot. Célunk az volt, hogy a jelenleg már nem kapható, vagy nehezen beszerezhető albumokat újra elérhetővé tegyük a rajongók számára. Nem csak a magyar nyelvű albumokat és a koncertlemezeket, hanem rengeteg korai hangfelvételt is beillesztettünk a sorozatba. Az eredeti albumkoncepciók mentén haladva, minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy az Omega dalai a mai technikával elérhető legmagasabb hangminőségben, az eredeti lemezborítók felhasználásával, fényképekben és kiegészítő információkban gazdag füzetekkel kerüljenek újra a rajongókhoz. Archívumok mélyén kutakodva sikerült fellelnünk néhány ezidáig kiadatlan felvételt is, melyeket igyekeztünk megfelelő pontossággal elhelyezni az Omega életművének kronológiájába. A hangfelvételeket aprólékos munkával Rozgonyi Péter korszerűsítette.
Segítségünkre volt az Omega-menedzsment, a Fotexnet Kft, az MTVA, az Universal Music Kft, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség. A sorozat a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával jött létre.
Az Omega életműsorozat tervezett kiadványai:
Kapcsolódó termékek
A kezdeti próbálkozásokat követően az évtized közepére alakult ki az első, stabilnak nevezhető felál..
3 490 Ft
Az Omega 1979-ben ezzel a dupla koncertlemezzel végképp lezárta az űrkorszakát. Az album felvételét ..
3 490 Ft
Az Omega 1982-ben ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Az előzetes terveik szerint a jubil..
3 490 Ft
50 éves lett az első magyar hard rock album, az Élő Omega!
Ez alkalomból egy különleges dísz..
19 990 Ft
Jelen kiadvány az Omega 1977. augusztus 19-én, a Kisstadionban tartott koncertjének felvételét tarta..
5 490 Ft
Az Omega tizenkettedik magyar nyelvű stúdióalbumának készítése három esztendőt vett igénybe. Az anya..
3 490 Ft
Tételek: 1 - 4 / 4 (1 oldal)
4 Hozzászólás(ok)
Okvetlenűl készítsetek a végén díszdobozos komplett szettet az összes lemezből és tegyetek hozzá egy olyan CD-t a gyűjtőknek, amit csak ebben lehet megvásárolni! Csak egy jó tanács, a Hungarotonnál ezzel foglalkoztam, hallgassátok rám! A drága Meckyvel együtt dolgoztam lemezeken anno!
Nagyon jó ötlet, Gratulálok, várom a sorozat következő számait, azokat is megveszem.
Hello! Volt szerencsem Omega Ejszakai orszagut cd-t megvennem, csak jo dolgokat irhatok, a CD minösege kivalo olyan hangokat fedeztem fel amiket a a regi lemezen nem tünt fel, jo minösegü vegre hangosan szol, nem ugy mint altalaban a magyar kiadvanyok sajnos, a belsö füzet kivalo es böseges! Alig varom a 77-es koncertet!!!!! Csak gratulalni tudok es varom a tovabbiakat!!!!
Nagyon jó amit csináltok,hogy ki van adva,ahogy volt a vinil lemezeken. Kiadni az összes jubileumi koncerteket,a 2004 es 2005 koncerteket összevonni egy lemezre. Kiadni a csillagok útján Erdélyben 2005 audioban.,a 94-es 99-es koncerteket kiadni felujitott DVD-ben. (kép/hang).
Tisztelettel Pali.
Szólj hozzá