Idén lett volna 75 éves Radics Béla. Minden idők egyik legnagyobb magyar gitárosa 1982-ben hunyt el, fájóan csekély hagyatékának fontos része, a Sakk-Matt együttes 1968-69-es felvételei most felújítva kapható lesz.
1968 korszakhatár volt a nyugati és a magyar könnyűzene történetében egyaránt. A klasszikus értelemben vett beatzene egyeduralmát itthon Radics Béla és a Sakk-Matt törte meg.
A csapatban Radics Béla mellett Miklóska Lajos (basszusgitár), Csuha Lajos (gitár, vokál), Harmath Albert (ének) és Hőnig Rezső (dob) szerepelt.


Az augusztus 15-i budapesti Lemezbörzén vinylen és CD-n is megjelenő anyag váza az a koncertanyag, amely a Radics Béla Emléktársaság kiadásában 2003-ban már napvilágot látott. A mostani kiadványra Rozgonyi Péter restaurálta a felvételeket. Az anyag érdekessége, hogy megváltozott a számsorrend, emellett felkerültek rá korábban lemaradt danuviás dalok  is.