Írta
Fülöp Alexandra
854 Megtekintés(ek)
Megjelenik a Frost hetedik nagylemeze Age Of Fading And Doom címmel!
A magyar black metal színtér egyik veterán zenekara, a Frost visszatért új stúdióalbumával, amely a Age Of Fading And Doom címet viseli. A lemez a zenekar 1996 óta tartó pályafutásának újabb mérföldköve, és méltó folytatása az elmúlt évek kiadványainak. „Az album koncepciója, alapötlete már megvolt, mikor a lemezcím kisebb alakítgatás után végleges lett. Egyfajta totális apokalipszis, a totális vég – ez a vizuális élmény a lemezt illetően elsőre. Ugyanakkor fut egy másik szál is, ami az ember sötétebbik oldalához kötődik, és ezek a vetületek egyre inkább alakítják a mai világot" – mondta a zenekar a címválasztásról.
A Frost zenei pályája 1996 óta ível felfelé, a számos tagcsere ellenére is: „Mindig megpróbáltuk egyedi formában játszani a black metalt. A 2021-es Winterblood albumon ráléptünk egy olyan zenei ösvényre, amit azóta is járunk, de önismétlés nélkül. Az Age Of Fading And Doom ennek a vonalnak a folytatása, de kicsit nyersebb hangzással, a mi fekete fémünkben már megszokott dallamokkal és szólókkal. A dalszövegeket illetően most is a lélek legsötétebb bugyraiban turkálunk." A rajongók az új dalok élőben is hallhatják az október 25-i lemezbemutatón, amelyet a budapesti Supersonic Blue Hell klubban tartanak, a Blizzard, a DVVAD és a Feretrum társaságában. „Az aktuális helyszínhez mérten mindig megpróbáljuk a legtöbb látvány- vagy díszítőelemet a színpadra vinni, ez most sem lesz másképp. Ettől függetlenül remélem, hogy az igazi élményt maga a zene fogja adni a közönségnek" – hangsúlyozta a zenekar. A Frost a műfajhoz hűen most is sötét, misztikus és mizantróp tematikákat dolgoz fel, de egyre nagyobb hangsúlyt kap az emberi lélek sötét oldala. „A misztikum mindig jelen volt a zenénkben, viszont ahogy telt az idő, egyre inkább fókuszba került maga az ember és a lélek éjsötét oldala, amikről általában nincs szó. Az Age Of Fading And Doom lemezcím sok mindent elárul erről." A zenekar nem szeretne egyetlen dalt sem kiemelni az albumról, hiszen mindegyik szám közös alkotói folyamat eredménye: „Amely dalok a lemezre kerülnek, azokat mind szeretjük. Persze vannak olyanok, amiket mindenképp színpadra kell vinni, de egyik sem született meg véletlenül."
A Frost ma már a magyar black metal színtér egyik meghatározó és veterán zenekara, amely továbbra is elkötelezetten őrzi a műfaj hagyományait: „Nem hinném, hogy nagy zenei úttörőkké válnánk a későbbiekben, ugyanis egyrészt tiszteljük a black metal hagyományait, másrészt szeretjük is. Újat hozni ma már elég nehéz, de amíg létezünk, biztosan maradunk a saját utunkon."