Keresés
A keresési feltételeknek megfelelő termékek
1981 a Beatrice egyik legfontosabb éve volt. Ekkorra állt össze az egyik legerősebb felállás, ekkor volt a legkreatívabb a zenekar, és persze ebben az évben szúrta a legjobban az akkori kultúrpolitika meghatározó vezetőinek szemét a Ricse munkássága. A betiltásnak „köszönhetően” az ebben az időszakb..
2 990 Ft
2022. november 12-én Bródy János tavaly fergeteges, teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. 24 dal, közel 2 órába sűrítve! Mindez tökéletes eszenciája a Mester elmúlt időszakának. Olyan jól sikerült a koncert, hogy nem volt kérdés, ezt az estét meg kell osztani azokkal, akik ..
5 490 Ft
Bródy János zenész,
zeneszerző, szövegíró, előadóművész. Tagja volt a legendás Illés és a Fonográf
együtteseknek. Bródy már a hatvanas években a rendszer ellen lázadó szövegei
révén vált ismertté. Sajátos szimbólumrendszert alakított ki, melynek
segítségével megújította a dalszövegírást, szerzem..
4 490 Ft
Rendhagyó és különleges, zenés betétekkel tarkított portréfilm készült Bródy Jánosról, akiről tárgyilagosan meg lehet állapítani, hogy életműve kihagyhatatlanul része a Nagy Generáció történetének. Ez egy rendhagyó és különleges portréfilm, mely vázlatosan ugyan, de bemutat egy hiteles és önmagához ..
9 990 Ft
„A most megjelenő Kincses Gallandárium című dupla CD-m részben antológia. Tartalmazza az összes ismert és jó dalomat. A négy ikonikust: Kötöde, Bélát itt ne keressék, Brékó, brékó! és Elektromos gyalogos. Kilenc új felvétel is megjelenik a kiadványban. Háromhoz hamarosan lesz videoklip is. Szövegük ..
2 990 Ft
„A szomorú történet Joeról, azaz Magyar Józsefról, egy kedves kisemberről szól. Családjáról, felnövekedéséről, a zenével való találkozásáról, szerelméről, házasságáról, megcsalatásáról, a gyilkosságról, börtönéveiről, szabadulásáról, de leginkább sosem múló lelkiismeretfurdalásáról, hogy megölte fel..
4 290 Ft
A lemezek tematikája szorosan kötődik az ugyanezzel a címmel megjelent könyvhöz, amelyek koncertjén is visszaköszönnek majd, s így bepillantást nyerhetünk életének olyan részébe is, amiket eddig nem láthattunk. Együtt utazunk vele a korszakokon át, s együtt éljük át vele a pillanatokat, melyek megha..
7 990 Ft
Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc díjas előadóművész, színésznő, dalszövegíró, minden idők egyik legkiemelkedőbb, legsikeresebb magyar énekesnője. Az 1965-ös Ki mit tud? óta megkerülhetetlen alakja a hazai könnyűzenei életnek. Egyedülálló énekhangjának a műfaji korlátok soha nem szabnak határt; o..
3 990 Ft
Omega - 200 Years after the Last War (1974)A dalok magyarul az Omega 5 és az Omega 6: Nem tudom a neved albumokon hallhatók, illetve a címadó dal magyar változata kislemezen és az Élő Omega felújított kiadásán jelent meg. A hangzás és hangszerelés helyenként eltér a magyar megfelelőktől, a..
5 990 Ft
Omega - Gammapolis (1979)A Gammapolis az Omega 1979-ben megjelent azonos című albumának angol nyelvű változata.A kiadvány a német MIG kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben.Zeneszerző: OmegaSzövegíró: Várszegi GáborOmega:Benkő László – billentyűs hangszerekDebreczeni Ferenc – dob, ütőhangszere..
7 290 Ft
Az elegáns kivitelezésű dupla digipak kiváló ajándék lehet minden Omega rajongónak. Az első korong, a Szimfónia az arra érdemes Omega dalok szimfonikus átiratait tartalmazza Gömöry Zsolt hangszerelésében. Bónuszként a 2012-es Aréna koncerten rögzített Szimfónia felvétele is a lemezre került. A műben..
3 290 Ft
Omega - Time Robber (1976)A Time Robber az Omega 7: Időrabló című albumának angol nyelvű változata. A magyar lemezhez képest teljesen külön vették fel, így hangzásában, hangszerelésében helyenként eltér.A kiadvány a német MIG kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben.Omega:Benkő László – billentyűs han..
7 290 Ft
2017-ben a magyar és kelet-európai mozgalmak emlékének szentelve az Omega úgy döntött, hogy az évfordulóra a volt kelet-európai legnagyobb együttesekkel közösen elkészítenek egy Volt egyszer egy Vadkelet anyagot."Nem az ideálok előtt akartunk tisztelegni. Kelet-európai zenész barátainkkal készítettü..
8 290 Ft
A Dal című eurovíziós dalválasztó műsor tavalyi nagy sikere után idén már harminc dal versenyez azért, hogy Magyarországot képviselje Malmőben a 2013-as Eurovíziós Dalversenyen.A 244 pályamű harminc legjobbját most dupla CD-n jelenteti meg az MTVA. Így könnyebb lesz a szavazás és a friss dalokra val..
1 490 Ft
Az MTVA dupla cd-n jelenteti meg a képernyőre kerülő számokat. A műsor egyre népszerűbb nemcsak a nézők, hanem a magyar könnyűzenei élet szereplői között is. Ezt jelzi a rekord számú, 436 pályamű, és a rendkívül változatos és minőségi zenei kínálat. A lemezen A Dal történetének eddigi legszínvo..
1 490 Ft
Az MTVA dupla CD-n jelenteti meg a képernyőre kerülő számokat. A műsor egyre népszerűbb nemcsak a nézők, hanem a magyar könnyűzenei élet szereplői között is. Ezt jelzi ismét a rekord számú pályamű, és a rendkívül változatos és minőségi zenei kínálat. A lemezen A Dal történetének eddigi legszínv..
1 490 Ft
A Dal című Eurovíziós dalválasztó műsor 2018-ban is keresi az ország dalát, amely Magyarországot képviseli majd a 63. Eurovíziós Dalversenyen. A 30 legjobb dal és előadó az élő adásokban versenyezhet a zsűri és a nézők szavazataiért. Az MTVA ismét dupla CD-n jelenteti meg a képernyőre kerü..
1 490 Ft
A Dal című Eurovíziós dalválasztó műsor 2019-ben is keresi az ország dalát, amely Magyarországot képviseli majd a 64. Eurovíziós Dalversenyen. A 30 legjobb dal és előadó az élő adásokban versenyezhet a zsűri és a nézők szavazataiért. Az MTVA ismét dupla CD-n jelenteti meg a képernyőre kerülő számoka..
2 890 Ft
A Dal című műsor 2020-ban is keresi az ország dalát, amely ugyan már nem fogja képviselni Magyarországot az Eurovíziós dalversenyen, de mindenképp igen nagy népszerűségnek fog örvendeni. A 30 legjobb dal és előadó az élő adásokban versenyezhet a zsűri és a nézők szavazataiért. Az MTVA ismét dupla CD..
2 890 Ft
A Dal című műsor 2021-ben is kereste az ország dalát, amely ugyan már nem képviselte Magyarországot az Eurovíziós dalversenyen, de igen nagy népszerűségnek örvendett. A 40 legjobb dal és előadó élő adásokban versenyezett a zsűri és a nézők szavazataiért. Az MTVA ismét dupla CD-n jelentette meg a kép..
2 890 Ft