Kukovecz Gábor, a Pokolgép főnöke, karrierje során először, szólólemezt készített! A korábban CD-n megjelent albumon Kuko legkedvesebb saját szerzeményeit adja elő úgy, hogy most a gitározás mellett az énekesi feladatokat is magára vállalta. Gábornak sosem volt másik zenekara, projektjei, csak és kizárólag a Pokolgép. A koncerteken ugyan mindig besegít a vokálokba, sőt, olyan is megesett, hogy helyettesítette Attilát és végigénekelt egy koncertet, kiadványon azonban ez az első alkalom. A tíz Pokolgép klasszikust és 7 új dalt tartalmazó lemezen pokolgépes zenésztársai kísérik, a hangzásért pedig, a szerző mellett Cserfalvi "Töfi" Zoltán felelt. Az album most a fanatikusok kedvéért kazettakiadást is kap, hogy azok is elégedetten tehessék a polcra, akik szerint a metálnak a kazetta áll a legjobban!
Közreműködött:
Kukovecz Gábor - gitár, ének
Pintér „Pinyő” Csaba - basszusgitár
Kleineisel Márk - dobok
Kamocsai Gábor - csörgő, üstdob (B5)
Péter Judit - vokál (A3)
Tóth Attila - vokál (B1)
Z. Kiss Zalán - gitárszóló (B1)
Dallista:
A1. Ég veled
A2. Még most se késő
A3. Tiszta szívvel
A4. Ítélet helyett
A5. Győzd le a gonoszt!
A6. Pokolgép
A7. Túlsó part
A8. Ringben
B1. A háború gyermeke
B2. Végső állomás
B3. A túlélő
B4. Így szép az élet
B5. Hol van a szó
B6. Minden nap
B7. Véssétek fel
B8. Poklomnak vihara
B9. Adja az Isten