A Pokoli mesék a Pokolgép zenekar 2007-ben megjelent nagylemeze. Ez volt az egyetlen Pokolgép sorlemez Czébely Csaba dobos közreműködésével, aki ezen az albumon kívül az Oblatio című akusztikus válogatáslemezen és a 2010-ben kiadott Újratöltve néven futó koncertalbumon játszott. Ez volt továbbá az utolsó Pokolgép album, amelyen Rudán Joe énekelt, ugyanis Joe húszéves közös munka után 2010 tavaszán kilépett a Pokolgépből. A lemezen hallható a Minden nap című dal, amely az egy évvel korábban megjelent Oblatio című albumon jelent meg először, azonban itt nem csak akusztikus hangszereken, hanem elektromos gitárral szólal meg a dal. A lemez érdekessége, hogy nyitószáma, Az én menyasszonyom Ady Endre azonos című versének megzenésítése, valamint a Sajtot oszt a róka című szám szövege nagyban merít abból a népmeséből, melyben a róka és a farkas egy sajt elosztásán ténykedik.
Pokolgép:
Rudán Joe - ének
Kukovecz Gábor - gitár, vokál
Nagy Dávid - gitár, vokál
Pintér Csaba - basszusgitár, vokál
Czébely Csaba - dob
Dallista:
1. Az én menyasszonyom
2. Poklon is túl
3. Sajtot oszt a róka
4. Az adott szó
5. Ordítom a nevem
6. Minden nap
7. Halálos ítélet
8. Véredből születtem
9. Az elesettekért
10. Új biblia