Az eredetileg 1996-ban megjelent lemez mérföldkő volt a brooklyni zenekar karrierjében. Ez volt a legelső album, amelyen Johnny Kelly foglalta el a dobosi posztot (bár a stúdióban programozott dobalapokat is használtak). Az October Rust a korábbi és későbbi Type O Negative anyagokhoz képest lágyabb,..
Az eredetileg 1991. június 11-én megjelent anyag története még 1990-ben kezdődött, amikor a zenekar – akkori nevén Repulsion – kiadta a None More Negative című demót. A zenekar első stúdióalbumból árad a nyers, agresszív erő, amely Peter Steele előző hardcore/thrash zenekarában, a Carnivore-ban is m..
Az ír U2 hetedik stúdióalbuma, az Achtung Baby nemes egyszerűséggel az a lemez, amellyel a zenekar teljesen újra feltalálta önmagát, és átlépett a modern alternatív rock korszakába A legendás Daniel Lanois és Brian Eno produceri zsenialitásával megtámogatva Berlinbe, a történelmi Hansa Stúdióba, val..
A legendás UFO együttes karrierjének aranykorát összefoglaló 4 Albums című kiadvány 4CD Díszdobozos formátumban érhető el, az EMI Europe gondozásában. Ez a 2011-ben megjelent exkluzív díszdobozos válogatás a Phil Mogg, Michael Schenker, Pete Way, Paul Raymond és Andy Parker fémjelezte korszak négy l..
Az 1988-ban Őz Zsolt (Vidámpark) vezetésével alakult Ugatha Christie. Az 1989-ben Világhamvasztó című lemezével az akkori, kultikus Fekete Lyuk egyik legmeghatározóbb együttesévé vált. Változatos hangszerelésű számok mellett az ironikus-cinikus szövegvilág teszi nagyon is élvezhetővé ezt a fajta muz..
A Rés-ből érkező Bende, Lehoczky, Molnár mellé társult Jeli András, Újvári János és Gasner János. Nem igazán akartak egy stílust játszani, mindenki hozott magával benyomásokat, ebből alakult ki az Új Nem hangzása. Havi rendszerességgel léptek fel a Fekete Lyukban. Politikával és szex-szel fűszerezet..
A zenekar története 2012 elején kezdődött Molnár Attila és Mislai György találkozásával. Eredetileg kocsma bluest szerettek volna játszani, de nem jött össze a dolog, mert a tervezett stílushoz képest elég húzósra sikeredtek a saját szerzemények. Mivel az így született dalok hangulatát nem tudta két..
Stílusukat saját maguk így jellemzik: rock and roll-ba oltott rockabilly hangzás, de mindez nem vegytisztán. Dalaik ötvözik az 50-es évek muzsikáját, a 80-as évek punkját és neo rockabilly-jét, némi trash-es hagzással megbolondítva, sőt nem átallják mindezt popként tálalni. Az új lemez is ezt ..
A Vágtázó Csodaszarvas a Vágtázó Halottkémek szerves folytatásának (is) tekinthető, Grandpierre Attila új társakkal, nagyszerű népzenészekkel oldotta meg a lehetetlennek tűnő feladatot, hogy a VHK zeneiségét új, még magasabb szintre emelje!"Az egész estét betöltő bemutatkozó előadáson a magyarság és..
„A Vágtázó Életerő nem egyszerűen a VHK folytatása, hanem egyrészt maga az igazi VHK, másrészt lényegében egy új, önálló zenekar. Szabaddá tettük a pályát, úgy fejlődünk, ahogy a legjobbnak látjuk, nincs más szempont. Zenélünk, hogy belehajítsuk életünket a végtelenbe! Egy hatalmas, életreszóló bará..
Fellázad a semmibe vett öröklét... végigzúdul az agytekervényeken… összekapcsolódik a vér lüktetésével… kigyulladnak a látomások… tettek születnek... elözönlik az utcákat… az égig érnek!A Vágtázó Halottkémek legújabb lemeze a Fellázad a Semmibe Vett Öröklét címmel az életet embervoltunkat kiteljesít..
Fellázad a semmibe vett öröklét... végigzúdul az agytekervényeken… összekapcsolódik a vér lüktetésével… kigyulladnak a látomások… tettek születnek... elözönlik az utcákat… az égig érnek!A Vágtázó Halottkémek legújabb lemeze a Fellázad a Semmibe Vett Öröklét címmel az életet embervoltunkat kiteljesít..
Fellázad a semmibe vett öröklét... végigzúdul az agytekervényeken… összekapcsolódik a vér lüktetésével… kigyulladnak a látomások… tettek születnek... elözönlik az utcákat… az égig érnek!A Vágtázó Halottkémek legújabb lemeze a Fellázad a Semmibe Vett Öröklét címmel az életet embervoltunkat kiteljesít..
A korábban a P.Mobil sorait is erősítő Szebédi "Szergya" Zsolt és Móczár László vezette VálaszÚt zenekar elérkezett az ötödik nagylemezük megjelenéséhez! Az angolszász rockzenét néhol popos felhangokkal vegyítő zenéjű, ugyanakkor határozottan előremutató, gondolkodásra sarkalló szövegekkel rendelkez..
A Dal című eurovíziós dalválasztó műsor tavalyi nagy sikere után idén már harminc dal versenyez azért, hogy Magyarországot képviselje Malmőben a 2013-as Eurovíziós Dalversenyen.A 244 pályamű harminc legjobbját most dupla CD-n jelenteti meg az MTVA. Így könnyebb lesz a szavazás és a friss dalokra val..
Az MTVA dupla cd-n jelenteti meg a képernyőre kerülő számokat. A műsor egyre népszerűbb nemcsak a nézők, hanem a magyar könnyűzenei élet szereplői között is. Ezt jelzi a rekord számú, 436 pályamű, és a rendkívül változatos és minőségi zenei kínálat. A lemezen A Dal történetének eddigi legszínvo..
Az MTVA dupla CD-n jelenteti meg a képernyőre kerülő számokat. A műsor egyre népszerűbb nemcsak a nézők, hanem a magyar könnyűzenei élet szereplői között is. Ezt jelzi ismét a rekord számú pályamű, és a rendkívül változatos és minőségi zenei kínálat. A lemezen A Dal történetének eddigi legszínv..
Az MTVA dupla CD-n jelenteti meg a képernyőre kerülő számokat. A műsor egyre népszerűbb nemcsak a nézők, hanem a magyar könnyűzenei élet szereplői között is. Ezt jelzi ismét a rekord számú pályamű, és a rendkívül változatos és minőségi zenei kínálat. A lemezen A Dal történetének eddigi le..
A Dal 2017-ben ismét 30 kiemelkedő dal vetélkedett a három élő válogatóműsorban, majd a két elődöntőben és a döntőben. A Dal célja, hogy a nézőkkel együtt keresse meg Magyarország dalát, amit 2017-ben az egész ország együtt dúdol majd. Dallista:1 CD 1. Mujahid Zoltán – On My Own 2. P..
A Dal című Eurovíziós dalválasztó műsor 2018-ban is keresi az ország dalát, amely Magyarországot képviseli majd a 63. Eurovíziós Dalversenyen. A 30 legjobb dal és előadó az élő adásokban versenyezhet a zsűri és a nézők szavazataiért. Az MTVA ismét dupla CD-n jelenteti meg a képernyőre kerü..
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
Megerősítés
Biztosan törölni szeretnéd a regisztrációdat?
Válassz csomagpontot
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.
Kérjük, vedd figyelembe hogy ha Z-BOX megjelölésű csomagpontot választasz, ott az utánvétes fizetés csak a Packeta applikációban lehetséges, a csomagautomatánál nem!