Tavaly ünnepelte 25. évfordulóját a Backstreet Boys legkelendőbb albuma, a Millennium, amely a 2000-es évek egyik legkelendőbb albuma volt. Minden idők egyik legsikeresebb zenekarának második albuma több mint 24 millió példányban kelt el világszerte, öt Grammy-díjra jelölték, köztük az Év Albuma díj..
A Backyard Babies 1987-ben alakult Nässjöben, és joggal nevezhetjük Svédország legbefolyásosabb glam punk zenekarának. 1994 és 2019 között nyolc stúdióalbumot adtak ki, amelyek közül a Making Enemies Is Good és a Stockholm Syndrome svéd Grammy-díjat nyert nekik. 2005-ben adták ki egyetlen ..
A Backyard Babies 1987-ben alakult Nässjöben, és joggal nevezhetjük Svédország legbefolyásosabb glam punk zenekarának. 1994 és 2019 között nyolc stúdióalbumot adtak ki, amelyek közül a Making Enemies is Good a harmadik. A Brand New Hate, a Heaven 2.9 és a The Clash című dalokat tartalmazó ..
A Backyard Babies 1987-ben alakult Nässjöben, és joggal nevezhetjük Svédország legbefolyásosabb glam punk zenekarának. 1994 és 2019 között nyolc stúdióalbumot adtak ki, amelyek közül a Stockholm Syndrome az ötödik. Íme egy újabb válogatás a zenekar által felelőtlen önfeledtséggel elhozott sláge..
A világ legtöbbet streamelt latin-amerikai szupersztárjának legszemélyesebb és legmélyebb mesterműve megérkezett a lemezjátszókra! Az amerikai Billboard slágerlisták élén három egymást követő albummal rekorderként triplázó, a 2026-os Super Bowl félidei show-jában is fellépő Bad Bunny ezen a lemezen ..
Balázs Elemér Magyarország egyik legkeresettebb jazzdobosa, 2000-ben alapította meg saját zenekarát, a mára kétszeres Fonogram-díjas Balázs Elemér Group-ot, mely hamar hazánk egyik legnépszerűbb jazz együttesévé nőtte ki magát. A női és a férfi hang fontos szerepet játszik a stílusukban, zenéjük dal..
Balázs Elemér Magyarország egyik legkeresettebb jazzdobosa, 2000-ben alapította meg saját zenekarát, a mára kétszeres Fonogram-díjas Balázs Elemér Group-ot, mely hamar hazánk egyik legnépszerűbb jazz együttesévé nőtte ki magát. A női és a férfi hang fontos szerepet játszik a stílusukban, zenéjük dal..
Balázs Fecó, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja, eredetileg 1992-ben jelentette meg a Gyertyák a téren című albumát a Proton kiadónál, kizárólag kazettán. A lemez különlegessége, hogy Fecó ekkor már kiforrott szólóelőadóként, a felvidéki Sexit trió tagjaival együtt készítette el a kile..
Balázs Fecó, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja, eredetileg 1992-ben jelentette meg a Gyertyák a téren című albumát a Proton kiadónál, kizárólag kazettán. A lemez különlegessége, hogy Fecó ekkor már kiforrott szólóelőadóként, a felvidéki Sexit trió tagjaival együtt készítette el a kile..
Vannak lemezek, amik sosem mennek ki a divatból, amikre évtizedekkel a
megjelenésük után is igény tapasztalható. Ilyen Balázs Fecó Unplugged [In
the Globe Royal] című albuma, melynek felvételére 1996. január 30-án került sor
neves jazz-zenészek és kedves pályatársak (Kovács
Kati és Sztevano..
Balázs Fecó Magyarország egyik legnépszerűbb dalszerzője és előadója. A Korál zenekarral eltöltött éveknek, valamint a szóló-pályafutásának legjobb pillanatait idézi fel ez a válogatás, amelyet Fecó személyesen állított össze kedvenc dalaiból. Az albumon több duett és szimfonikus kíséretre átírt fel..
A Kőfalak… eredetileg 1991-ben jelent meg a Proton kiadásában, és a Korál 1978–86 közötti korszakának legfontosabb dalaiból válogat. A tizenkét felvétel tökéletes keresztmetszete Balázs Fecó zenei világának: a Taurus-örökség keményebb rockjától (A kőfalak leomlanak) a meghatározó klassziku..
A Kőfalak… eredetileg 1991-ben jelent meg a Proton kiadásában, és a Korál 1978–86 közötti korszakának legfontosabb dalaiból válogat. A tizenkét felvétel tökéletes keresztmetszete Balázs Fecó zenei világának: a Taurus-örökség keményebb rockjától (A kőfalak leomlanak) a meghatározó klassziku..
Bálint Csaba legújabb munkája 680 oldalon, 31 interjú és 670, eddig jórészt publikálatlan fotó és kordokumentum segítségével mutatja be a Beatrice együttes 1969 és 1992 közötti történetét. A könyvben megszólaló interjúalanyok nem csak a zenekarban megélt történetükről, hanem tágabb értelemben véve a..
Nemes László a roadok roadja. Túlzás nélkül ő a magyar roadszakma legnagyobbja. A Hungaria, az LGT, a Skorpió és az Omega legpatinásabb éveinek technikusa és egyben hiteles tanúja.Életének története párhuzamos a Magyar Rock történetével is. Sajátos humorának nem lehet ellenállni. Nagy kópé az Öreg!A..
A könyv 320 oldalon 342 korabeli képmelléklettel mutatja be a Dogs, a Meteor, a Sámson, a Ferm, a Bergendy és a Metro zenekarok korai történetét.Bálint Csaba 2017-ben jelentette meg Beatinterjúk I. című kötetét. A megszólaltatott visszaemlékezők mondataiból akkor az Illés, az Omega, a Syconor, a Hun..
Az első kötet 2017-ben, a második 2020-ban látott napvilágot. A szerző mindkét könyvben igyekezett konkrét zenekarok köré csoportosítani interjúit, ám a harmadik részben már szabadabban, kicsit kötetlenebbül követik egymást a beszélgetések.A szerző – dicséretes módon és formában – megpróbálja ..
Miklóska Lajos a beatkorszakban amatőr zenekarokban játszott, a Sakk-Matt-ban Radics Béla zenésztársaként kezdte profi pályafutását, majd a '70-es évek elejének progresszívabb zenekarainak lett meghatározó alakja, mint a Korong és a Syrius, hogy aztán következzen az az 1978 és 1981 közti korszak, a ..
Vannak könyvek, amiket időnként újra kell olvasni és akadnak, amelyeket újra kell írni ezért vagy azért. Bálint Csaba Radics Béla a beatkorszakban című könyve 2012-ben jelent meg első alkalommal. Nagyon gyorsan elfogyott, jelezve, hogy a főhős iránt nagyon komoly az érdeklődés. Nyolc év után ezért a..
Radics Béla ízig-vérig magyar mítosz. Ő volt és örökre ő lesz a magyar Gitárkirály. Ez a könyv akkor, 1970-ben veszi fel a fonalat, ahol a Radics Béla a beatkorszakban című kötet abbahagyta. Radics Béla történetet a Tűzkerék, a Taurus, az Allligátor, a Nevada, majd újra a Tűzkerék együttesekbe..
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
Megerősítés
Biztosan törölni szeretnéd a regisztrációdat?
Válassz csomagpontot
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.
Kérjük, vedd figyelembe hogy ha Z-BOX megjelölésű csomagpontot választasz, ott az utánvétes fizetés csak a Packeta applikációban lehetséges, a csomagautomatánál nem!