„Míg régen sokat utaztam, ma már a remetékhez hasonló életet élek. Távolról szemlélem a világot, de ez nem jelenti azt, hogy ne érintene meg. A Small World című szám egyrészt arról szól, hogy az én személyes Ripoff-világom nagyon pici lett, másrészt a nagyvilág is valahogy kicsi lett ezekben az időkben, amiket most élünk” – írta a zenész egy közleményben. A sokszínű, mégis egyéni stílust kialakított gitáros-énekesnek a Small World a tizenharmadik lemeze. A dalok között akad angolszász folk, a blues hagyományaiból táplálkozó ballada, édes-keserű szerelmes dal, de a stúdiófelvételek során született egy reggae-s lüktetésű felvétel is. „A hangulatomtól függ, hogy a zenei témaötleteimhez milyen szöveget választok. Olykor a saját életemből merítek, máskor más sztoriját mesélem el. A zenei témák meg gitározgatás közben születnek” – mondta. Elmondta, hogy a szó és a hang közötti közjáték a legfontosabb, ez az a zenei világ, ami igazán érdekli.
A 11 számos Small World című anyagot állandó zenekarával rögzítette: Nagy Szabolcs zongorázott és a hangszerelési feladatokat felügyelte, Varga Laca basszusgitározott, Gyenge Lajos pedig dobolt és ütőhangszereken játszott. Két számban nagybőgőn közreműködött Herr Attila, de hallható a lemezen Tóth Sándor (szaxofon), Szokolay Dongó Balázs (furulya), illetve Pintér Zsolt (mandolin, banjo, hegedű).
Dallista:
1. Sharks
2. The Way The Wind Blows
3. Inuit Girl
4. Blue Afternoon
5. People
6. So Much Water
7. Thang
8. Ada
9. Small World
10. Small Town Beauty
11. I Walk Away