Különleges csemegével kedveskedik rajongóinak az idén ötvenéves P.Mobil: ezzel az albummal, amely egyszerre visszatekintés és tisztelgés. Ezen a lemezen tizenegy dal kapott helyet, két népdal és kilenc rock-, vagy poptörténeti klasszikus „Pémobilosítva”. Egy dal akkor és attól válik klasszikussá, ha feldolgozzák. Kilenc zenekar így, a P. Mobil felvezetésével immár átlépheti a hazai Halhatatlanok Csarnokának kapuját, ha azt eddig még nem tette meg. A magyar hagyományok tiszteletére és ápolására mindig is sokat adó zenekar két magyar népdalt emelt a koncertműsorába, amelyek ezen a lemezen is helyet kaptak. Minden dalhoz a legnagyobb tisztelettel nyúlt a zenekar, de mindegyikre markánsan rá is rakta bélyegét.
Az „És?” úgy naprakészen korszerű, hogy öt évtizeden átívelő slágerlistának is tekinthető 1966-tól napjainkig, amellett, hogy a Mobil-életmű különleges és fontos darabja lesz igen rövid időn belül.
P.Mobil:
Schuster Lóránt – ének, szöveg
Sárvári Vilmos – gitár, vokál
Baranyi László – ének, gitár, vokál
Szebelédi Zsolt – dob, gitár, ének, vokál
Tarnai Dániel – basszusgitár, vokál
Szabó Péter – billentyűs hangszerek, vokál
Közreműködött:
Kézdy Luca - hegedű (5.)
Somogyi Remig - szólógitár (2.)
Dallista:
1. Nélküled (Ismerős Arcok)
2. A zöld, a bíbor és a fekete (Pandora’s Box)
3. Ha megszólalnál (Bill és a Box Co.)
4. A csitári hegyek alatt (népdal)
5. Fellegajtó nyitogató (népdal)
6. Babylon (Omega)
7. Miért kell elfelednem (Skorpió)
8. Kéglidal Prézlidal (Illés)
9. Gondolsz-e majd rám? (Echo)
10. Szabad vér (TRB)
11. Mi fáj (Metro)