Bálint Csaba - Beatinterjúk III. (könyv)

 Az első kötet 2017-ben, a második 2020-ban látott napvilágot. A szerző mindkét könyvben igyekezett konkrét zenekarok köré csoportosítani interjúit, ám a harmadik részben már szabadabban, kicsit kötetlenebbül követik egymást a beszélgetések.

A szerző – dicséretes módon és formában – megpróbálja „érvényteleníteni” az „a történelmet a győztesek írják” makacs közhelyét és ismét olyan muzsikusokat szólaltat meg, akiket tulajdonképpen eddig a pontig alig kérdeztek – legalábbis ilyen széles nyilvánosság előtt. Ebből kifolyólag határozottan kijelenthető, hogy minden hazai rock-szakíró közül Bálint Csaba merészkedett a legmesszebbre, hogy tovább árnyalja a magyar beatről-rockról kialakult – helyenként szinte feloldhatatlanul ellentmondásos – képet.

A korabeli zenésztársak visszaemlékezésein keresztül olyan későbbi zseniális gitárosok korai pályafutását követhetjük végig, mint Bencsik Sándor, Szigeti Ferenc vagy Szűcs Antal Gábor. Előbbi a visszaemlékezésekben a Kefír együttes szólógitárosaként működik, amíg el nem jutunk egy remek fotóig, amin már a P. Mobil tagjaként látható 1973. június 10-én, a diósgyőri Popfesztiválon.

Szigeti Ferencről megtudhatjuk, hogy a hatvanas évektől a pályán van, már 1966-ban kislemezen szerepelt. Szűcs Antal Gábor a Hobo és a Szivárvány tagjaként kerül szóba, ahonnan először a Hungariába, majd az országos ismertséget jelentő Skorpióba igazolt. A Record együttes történetének felfejtése közben feltűnik Som Lajos alakja, aki később a Neotonban szerzett igazi hírnevet magának. Som Lajost is felidézi az Ambrus Zoltánnal készített beszélgetés (a kötetben szereplők közül talán a legfontosabb), akit maga Som hívott dobolni a Neotonba, aki akkor talán még nem volt biztos abban, hogy Balázs Fecóval megalapítják a Taurust…

De alapvetően megjelenik a beatkorszak minden izgalma, hiszen természetesen jelen vannak a megkerülhetetlen nevek is. Az Olympia, a Juventus, a Sakk-Matt és Radics Béla. A magyar gitárkirályhoz kapcsolható a könyv egy jellemző története, miszerint Béla a BRG Koncert magnóját félig stúdiógépnek hitte. A magnetofon persze nem volt az, sőt, gyártása kudarcba is fulladt, mert nem volt rá felkészülve a magyar ipar, de akkoriban az álmok voltak a legfontosabbak, amit a könyv lapjain megszólaló muzsikusok MINDEGYIKE kergetett – és egyikük-másikuk végül be is teljesített.

Volt, aki a nyugati vendéglátózást választotta, mint például a Rangers alapítója, Romwalter Sándor. A Rangersből időközben Corvina lett, Romwalter mégis a Centrál majd a Continental együttesekkel indult vendéglátózni. Fonyódi Péter dobos viszont a Memphis után a Corvinában maradt, neki itthon sikerült sikeres karriert összehozni. Itt tűnik fel Szigeti Ferenc neve is, aki a Sigma együttes kapcsán kerül először szóba, de aztán az ő további élete is a Corvinával fonódik össze…

És ebben a laza, (az emberi emlékezet korlátait figyelembe véve) mégis pontos összefüggésrendszerben lakozik a Beatinterjúk III. igazi lényege. Bálint Csaba lassan-lassan teljes egészében felfejti a magyar rocktörténet jelentős és kevésbé jelentős muzsikusainak, zenekarainak történetét. A „teljes egészében” persze csak arra utal, hogy mindent megtesz és megtett azért, hogy a kép a lehető legteljesebb és legélesebb legyen.

Ez a könyv egy darabka kézzel fogható múlt, a hatvanas-hetvenes évek sűrű esszenciája. Egy csodálatos korszak emléktöredékei laza csokorban, méltó köntösben. A Beatinterjúk kötetei ma is fontosak, de még fontosabb szerepük lesz akkor, amikor a beat-rockzene majd tananyag lesz. Akkor, amikor egészen biztosan kijelenthető lesz, hogy a műfaj túlélte megteremtőit és alkotóit.