Keresés
A keresési feltételeknek megfelelő termékek
Kiadó: Szerzői kiadás
Az elmúlt években az interjúk eredetileg koncepció nélkül, esetlegesen készültek, a kötet szerkesztői szervező elve szerint viszont az Illés, az Omega és a Hungária történetének kezdetei sejlenek fel azon tagok visszaemlékezéseiből, akik már a zenekarok megalakulásakor tagok voltak.A fenti három zen..
3 990 Ft
Kiadó: Szerzői kiadás
A könyv 320 oldalon 342 korabeli képmelléklettel mutatja be a Dogs, a Meteor, a Sámson, a Ferm, a Bergendy és a Metro zenekarok korai történetét.Bálint Csaba 2017-ben jelentette meg Beatinterjúk I. című kötetét. A megszólaltatott visszaemlékezők mondataiból akkor az Illés, az Omega, a Syconor, a Hun..
2 990 Ft
Kiadó: Szerzői kiadás
Az első kötet 2017-ben, a második 2020-ban látott napvilágot. A szerző mindkét könyvben igyekezett konkrét zenekarok köré csoportosítani interjúit, ám a harmadik részben már szabadabban, kicsit kötetlenebbül követik egymást a beszélgetések.A szerző – dicséretes módon és formában – megpróbálja ..
2 990 Ft
Kiadó: Szerzői kiadás
Vannak könyvek, amiket időnként újra kell olvasni és akadnak, amelyeket újra kell írni ezért vagy azért. Bálint Csaba Radics Béla a beatkorszakban című könyve 2012-ben jelent meg első alkalommal. Nagyon gyorsan elfogyott, jelezve, hogy a főhős iránt nagyon komoly az érdeklődés. Nyolc év után ezért a..
3 990 Ft
Kiadó: Szerzői kiadás
Radics Béla ízig-vérig magyar mítosz. Ő volt és örökre ő lesz a magyar Gitárkirály. Ez a könyv akkor, 1970-ben veszi fel a fonalat, ahol a Radics Béla a beatkorszakban című kötet abbahagyta. Radics Béla történetet a Tűzkerék, a Taurus, az Allligátor, a Nevada, majd újra a Tűzkerék együttesekbe..
5 990 Ft
Kiadó: Szerzői kiadás
2021-ben lett volna 75 éves... persze felét sem érte meg! A hatvanas-hetvenes évek legnagyobb magyar gitárhőse: RADICS BÉLA- azt hiszem, ez vitathatatlan.Zenei nagysága kiváló gitárjátékában rejlett és igazi színpadi egyéniség volt. Fanatikusan törekedett Hendrix és Clapton technikájának tökéletes e..
3 990 Ft
Kiadó: GrundRecords
Az egykori zenésztársak, Deák Bill Gyula, Döme Dezső, Póka Egon, Török Ádám és az azóta elhunyt Miklós Tibor elbeszélései, történetei nyomán kitárulnak az emlékezés kapui. De a leromlott állapotú Kapitány mellett végsőkig kitartó barátnő, Miskolci Ilona is megindítóan idézi fel az együtt töltött órá..
1 290 Ft
Kiadó: GrundRecords
A 90-es években a legendás Harley Davidson Banddel járta az ország motoros találkozóit. Négy nagylemezt követően 2009-ben szólóalbumot jelentetett meg. Ezek után azonban sokáig csak színpadokon lehetett látni, hallani Gyurit. A The Tarantino Connection, a CA/CD zenekarok mellett egy akusztikus formá..
2 490 Ft
Kiadó: GrundRecords
Egy egészen különleges trió készítette el azt a klasszikus Radics Béla által szerzett, vagy gyakran játszott szerzeményeket tartalmazó koncertfelvételt, mely a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház színháztermében készült 2019. május 24-én. A Radics Akusztik trió három olyan karakteres zenészbő..
2 390 Ft
Kiadó: GrundRecords
Egy egészen különleges trió készítette el azt a klasszikus Radics Béla által szerzeményeket tartalmazó koncertfelvételt, mely a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház színháztermében készült 2019. május 24-én. A Radics Akusztik trió három olyan karakteres zenészből áll, akik közül senkinek sem k..
5 990 Ft
Kiadó: GrundRecords
1968 korszakhatár volt a nyugati és a magyar könnyűzene történetében egyaránt. A klasszikus értelemben vett beatzene egyeduralmát itthon Radics Béla és a Sakk-Matt törte meg. Radics kitartó elhivatottsága nélkül a hard rock itthon talán csak később és egészen biztosan máshogy honosodott volna meg. A..
2 390 Ft
Kiadó: GrundRecords
1968 korszakhatár volt a nyugati és a magyar könnyűzene történetében egyaránt. A klasszikus értelemben vett beatzene egyeduralmát itthon Radics Béla és a Sakk-Matt törte meg. Radics kitartó elhivatottsága nélkül a hard rock itthon talán csak később és egészen biztosan máshogy honosodott volna meg. A..
6 990 Ft