Ken Laszlo olasz énekes eredeti neve: Gianni Coraini. 1984-ben jelent meg első önálló kislemeze, a Hey Hey Guy, amely nagy sikert aratott az európai diszkókban. Az italodisco egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb sztárja volt, aki az 1990-es években jogi okokból több tucat egyéb művésznevet is használni kezdett: Ric Fellini, Mike Freeman, Maltese, Danny Keith, Ken Hunter, De Niro, DJ NRG, K. L. Jones, Jean Corraine, Body Power stb. A műfaj egyik legrejtélyesebb előadójának számított: fénykorában meglehetősen keveset lehetett tudni róla (pontos születési adatai jelenleg sem publikusak), sőt eleinte Ken László néven valójában nem is őt láthatta a közönség. A 90-es években Ken Laszlo éppúgy aktív volt, mint sikerei idején. Ezt a korszakot felölelendően készült egy két részes vinyl és CD válogatás Ken Laszlo maxi verziós sikereiből a dance, eurodance korszakból. Az első rész 1990 és 1995 közötti időszakot járja be, Ken Laszlo jellegzetes hangjával, igazi dallamos dance slágerek váltják egymást, köztük az igen népszerű “Mary Ann”. Jenny-vel énekelt duettek mellett a “Tonight” és a “Hey Hey Guy” egy-egy újabb verziója is helyet kapott a lemezen.
Dallista:
1. Hey Hey Guy
2. Mary Ann (Thats The Lovely Mix)
3. Baby Call Me (Ken Hit Mix)
4. Happy Song (Happy Mix)
5. Sha La La (Boys & Girls Mix)
6. Me & You
7. Everytime (Flaute mix)
8. Video Killed the Radio Star (Factory team dance edit)
9. Love Things (Factory team mix)
10. What a Lonely Night
11. E-mail Box
12. Whatever Love (Factory team edit)
13. When I Fall in Love (Facory team dance mix)
14. Tonight