A zenekart 1984-ben alakította Hajnóczy Csaba (korábban: Kontroll Csoport) és Kenderesi Gabi, valamint Szini (Szineg Ildikó – ének, gitár, később basszusgitár). A saját hangot kereső együttes első korszakában (1984-1990) Szegvári Zoltán (szaxofon) volt a negyedik állandó tag. A korai években rendszeres szereplői voltak a budapesti klubszcénának: a Déja Vu Revü, a Ráday klub, az Almássy téri Klub 2000 voltak leggyakoribb színhelyei fellépéseiknek. Ez a zene “…nem hagyja magát kategorizálni. Fúzió, világzene, rock, folk - mindezek (és egyebek is) jelen vannak….”. Ritkán lehet ilyen meggyőző egységét hallani a népzenének és a rocknak. A Kampec Dolores zenéjében a legkisebb jazz- és rockstruktúrákat is áthatja a hagyományos, magyar gyökérzetben sarjadó hangzásvilág. A Kampec Dolores több mint két évtizede van jelen a zenei életben, sajátos, elismerten egyéni arculatával. 6 stúdióalbuma és egy koncertlemeze után 2009 decemberében jelent meg a “Válogatás – Best of 1986 – 2003” című CD. Kenderesi Gabi (ének) “egyszerre éteri és zsigeri”, ahogy egy sajtóorgánum fogalmazott – egyike a legizgalmasabb magyar vokalistáknak, akár költői szövegeit énekli, akár hangszerként használja hangját. Hajnóczy Csaba (gitár), a legendás Kontroll Csoport egyik egykori alapítója, most sem a múltra, hanem előre tekintve halad útján. Grencsó István (szaxofon, fuvola) a magyar jazz és improvizációs zene meghatározó egyéniségei közé tartozik. Vajdovich Árpád érett, precíz, virtuóz basszusjátéka és az együttessel alig egy éve muzsikáló Németh Csaba invenciózus, kifinomultan muzikális dobolása minden tekintetben figyelemre méltó ritmusszekciót alkot.
Dallista:
1. Levitáció
2. Kínai kép
3. Hajam, arcom
4. Hejhó
5. Suhanni
6. Tű fokán
7. Négyen ülünk
8. Hova, hova
9. Narancsország
10. A Bivaly hátán
11. Séta
12. Jürüjorum
13. Vízország
14. Látomás