A rendszerváltás zenei zűrzavarában, amikor a korábbi rockóriások helyét új, sokszor kétes értékű stílusok vették át, néhány zenész másfelé indult. Ők a gyökerekhez, a blueshoz nyúltak vissza. Ebből az újrakezdésből született meg a Takáts Tamás Dirty Blues Band, amely a klasszikus blues hagyományait élesztette újra – szenvedéllyel, humorral és vérbő lendülettel. A zenekar 1991-ben, szinte gerillamódszerekkel rögzítette első albumát: egyetlen délután alatt, az Eötvös Klub színpadán, közönség nélkül, de igazi koncertenergiával. A felvételek eredetileg kizárólag kazettán terjedtek a koncertek látogatói között. Ez a „házi kiadás” később legendás ritkaság lett, amely most, több mint három évtized múltán, korszerűsített hangzással, hivatalos formában tér vissza vinylen és CD-n. A kiadvány nemcsak egy zenekar születésének dokumentuma, hanem a korai magyar blues-rock újrafogalmazásának egyik legautentikusabb lenyomata. A Muddy Waters- és Eric Clapton-féle iskola szelleme, Takáts Tamás karakteres énekhangja és a zenekar nyers, mégis precíz játéka, együtt idézi meg a kilencvenes évek eleji klubélet füstös hangulatát.
Takáts Tamás Dirty Blues Band:
Takáts Tamás - ének, dobok
Áll Zsolt - gitár
Gál Gábor - gitár
Vasvári Béla - basszusgitár
Papp Tamás - dob
Közreműködött:
Kárpáti 'Dodi' József - trombita
Kucsner Mónika - harsona
Makó László - szaxofon, kürt
Oláh Andor - harmonikaDallista:
A1. CaledoniaA2. Sweet Home Chicago
A3. Too Late
A4. Baby Please Don't Go
A5. Hoochie Coochie Man
A6. I am Ready
B1. Dust My Broom
B2. Come On Baby Make Me
B3. Musselwhite Blues
B4. Mojo Working
B5. Oh, Babe