1982 őszén a
Rolls Frakció pályafutása csúcsán állt. A zenekar ekkorra már végleg maga mögött hagyta a hagyományos rockzenei kereteket, és olyan saját világot teremtett, amelyben a groteszk humor, a szürrealista szövegek és az újhullám lendülete egyszerre volt jelen.
D. Nagy Lajos vezetésével a
Rolls Frakció a korszak egyik legeredetibb magyar zenekarává vált, amelynek hatása jóval túlmutatott saját idején. A
Rolls Frakció mindig is különutas jelenség volt a magyar rocktörténetben. Miközben kortársaik a rádiós sikerre vagy a hivatalos elismerésre törekedtek, ők saját szabályaik szerint működtek. Szövegeik, előadásmódjuk és színpadi jelenlétük sokszor meghökkentette a kor kultúrpolitikai döntéshozóit is, a közönség számára azonban éppen ez jelentette a zenekar ellenállhatatlan vonzerejét. A
Csepeli Ifjúsági Parkban 1982. szeptember 12.-én rögzített koncertfelvétel különleges pillanatképet őriz erről az időszakról. A műsorban egymást követik a korszak meghatározó Frakció-dalai:
a Belvárosi üvegház, a Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából, a Lakótelep, a Rutinos megalkuvók és számos további közönségkedvenc. A
Rolls Frakció ezen az estén mindent megmutatott abból, amiért legendává vált: humort, szabadságot, lázadást és megalkuvást nem ismerő alkotói bátorságot.
A gyűjtői kiadás tartalma:- 12” Piros-fekete splatter vinyl
- Rolls Frakció síp
- Rolls Frakció kitűző
- Rolls Frakció pengető
- Rolls Frakció kisméretű vászon relikviazsák
Rolls Frakció:
D. Nagy Lajos - ének
Trunkos András - basszusgitár
Tóth Csaba - gitár
Tóth Miklós - billentyűs hangszerek
Óbert Tibor - dob
Donászy Tibor - dob
Dzodzoglu Jorgosz - konga
Dallista:
A1. Belvárosi üvegház
A2. Robbantgatunk, rabolgatunk
A3. Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából
A4. Mérgeskígyó
A5. Csabi-dal
A6. Késő délután
B1. Művirágot sodor a szél
B2. Ez a környezet
B3. Ez van és kész
B4. Lakótelep
B5. Rutinos megalkuvók
B6. Lombikbébi
B7. Hétköznapi tégla