2015. november végén jelent meg a Kossuth-dijas Ghymes együttes karácsonyi albuma igényes kivitelű CD+DVD digipak formátumban. A CD anyaga a korábban megjelent Mendika CD-hez képest 2 extra dalt tartalmaz.Dallista:CD: 1. Jézus ágyán 2. Ó, ha Magyarországba 3. Angyalsereg 4...
Az együttest két rokoni klán, a Reyes és a Baliardo családok tagjai alkotják: a karizmatikus Nicolas Reyes összetéveszthetetlen, reszelős énekhangja és Tonino Baliardo virtuóz gitárjátéka hozta létre azt az egyedülálló zenei világot, amely a flamenco, a katalán rumba, a salsa és a fülbemászó pop ele..
Felkai Miklós fejében több mint három évtizede született meg a gondolat, hogy csapatba terelje a nyolcvanas évek közepe-végének akkori legmeghatározóbb gitárosait. 2017. november 19-én pedig már a harmadik Gitárpárbajnak adott helyet a Barba Negra Music Club. A művészeti koncepció – az előző kettőhö..
Az eredetileg 1973 júliusában megjelent lemez a zenekar kilencedik albuma volt, amely az amerikai Billboard 200-as listán a 60. helyig jutott. Az anyag felvételeit a zenekar legendás hangmérnöke és mecénása, Owsley „Bear” Stanley rögzítette és válogatta össze a New York-i Fillmore East színházban 19..
A modern punk-rock óriásai, a Green Day 2024-ben tértek vissza tizennegyedik stúdióalbumukkal, a Saviors-szal, amely a zenekar legszebb korszakait idézi meg. Ez az új, bővített kiadás még tovább emeli a tétet: az eredeti anyag mellé 7 exkluzív bónusz dalt csomagoltak, így téve teljessé a Billie Joe ..
A 2000-es évek elejének egyik legnagyobb hatású rockzenei mérföldköve, az American Idiot egy olyan punk rock eposz, amely újraírta a Green Day történetét. Ez a 2004-ben megjelent kiadvány a zenekar hetedik stúdióalbuma és egyben az első konceptalbuma, amely egy generáció életérzését, dühét és remény..
A Green Day 1986-os megalakulása óta a punk rock színtér abszolút alapdarabja és hivatkozási pontja. Energikus, robbanékony előadásaikkal, fülbemászó dallamaikkal és társadalmilag tudatos, odamondós dalszövegeikkel generációjuk egyik legbefolyásosabb, legsikeresebb zenekarává váltak. Ez az átfogó gy..
Egyértelmű… Mi más lehetne ma egy induló zenekar neve? Főleg, ha olyan név kell, ami a zenekar minden tagjának úgymond szíve csücske. Nagy mosollyal hívjuk most életre ezt a vadonatúj formációt, vadonatúj saját szerzeményeikkel, vadonatúj lelkesedéssel, saját maguk és remélhetőleg a kedves közönség ..
A legszebb Grimm meséket összegyűjtő sorozat első része. A kiadványon egy igazi színészlegenda, Bodrogi Gyula előadásában hallgathattok meg olyan legendás történeteket, mint a Hófehérke, a Csipkerózsika vagy A három kívánság.Tartalom: 1.Hófehérke 2. A három kívánság 3. A hét hol..
A legszebb Grimm meséket összegyűjtő sorozat második része. A kiadványon egy igazi színészlegenda, Bodrogi Gyula előadásában hallgathattok meg olyan legendás történeteket, mint a Hamupipőke, a Hófehérke és Piroska vagy A három testvér.Tartalom: 1. Hamupipőke 2. Hófehérke és Piroska&n..
1989-ben alakult a Grund zenekar, Facskó Attila (ének), Nagybarta Péter (basszusgitár), Szőllősi Lajos (gitár) a Kox zenekarból és Asztalos Zoltán (dob) a Kampec Dolores zenekarból. Stílusára, alapjaiban a rhytm & blues jellemző, de más különböző stílusok keveredése is a 90'-es évek alterna..
A kiadványokon a legismertebb legnépszerűbb óvodás dalok gyűjteménye található. A jól ismert dallamokat hangulatos zenei kísérettel, gyerekek előadásában hallhatjuk. Ezek a remek hangulatú albumok minőségi szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak. Egyetlen gyerek CD gyűjteményéből sem hiányozhatnak ..
A GT Project zenekar tagjai az
elmúlt évtizedekben több népszerű formációban bizonyítottak, miközben
meghatározó egyéniségei lettek a hazai zenei palettának. A Gönci Apuka György (gitár) és Talabér László (basszusgitár) (GT) nevével fémjelzett formációban
Kalmár Ge..
A fiatal hárfaművésznő első albuma, “Az én hárfám” legnépszerűbb darabjait követve ezúttal mélyebbre merült a latin zene izgalmas és sokrétű világába és a ritkaságok mellett egy-egy örökzöld darabot is belecsempészett a válogatásba: klasszikus és jazz tangók Piazzolla-tól, Granados-tól és Albeniz-tő..
Azoknak a gyermek-, és zeneszerető szülőnek, nagyszülőnek ajánljuk ezt a lemezt, akik szeretnék, hogy gyermekük csodálkozó szemmel, mosolygós érdeklődéssel, figyelmes hallgatással forduljon a zenei világ felfedezése felé. Így alakulhat ki a gyermek esztétikai fogékonysága, zenei érdeklődése, a zenei..
A dalok szövegei megtalálhatók a CD belsejében képeskönyv formában.A dalokat betanította:Gáll Vilmosné tanítónőZenei rendező/hangszerelő:Zónai TiborDallista: 1. Bújj, bújj, zöld ág 2. Kisegér, kisegér 3. Én elmentem a vásárra 4. Most érkeztünk ez helyre 5. De jó a dió ..
A dalok szövegei megtalálhatók a CD-borító belsejében képeskönyv formában.A dalokat betanította:Vigh Dániel ének-és zenetanárAz albumon a dalokat kisiskolások adják elő.Zenei rendező/hangszerelő:Zónai TiborDallista: 1. Három szabó legényke 2. Ábécédé-nóta 3. Álomszuszék 4. ..
"Csiga - biga gyere ki!' és még 21 jól ismert gyermekdal most egy kiadványon. A kiadvány a legismertebb legnépszerűbb óvodás dalok gyűjteménye. A jól ismert dallamokat hangulatos zenei kísérettel, gyerekek előadásában hallhatjuk. Ez a remek hangulatú album minőségi szórakozást nyújt kicsiknek és nag..
Bővült a GrundRecords sikeres gyereklemez sorozata. A negyedik részben 22 klasszikus gyerekdal és mondóka kapott helyett az eddigi megszokott színvonalas előadásban, ezúttal azonban kedvezőbb árfekvésben. Minden óvodás és kisiskolás kedvence lehet ez a lemez.Dallista: 1. Árkot ugrott a sz..
Az albumon a dalokat és a mondókákat óvodások és kisiskolások adják elő. Néhány dal elején óvónő instruálja a gyerekeket.Összeállította:Fehérné Farkas Ibolya óvónőA dalokat betanította:Gáll Vilmosné tanítónőDallista: 1. Pál, Kata Péter 2. Én elmentem a vásárra 3. Fáj a kutyámnak a lá..
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
Megerősítés
Biztosan törölni szeretnéd a regisztrációdat?
Válassz csomagpontot
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.
Kérjük, vedd figyelembe hogy ha Z-BOX megjelölésű csomagpontot választasz, ott az utánvétes fizetés csak a Packeta applikációban lehetséges, a csomagautomatánál nem!