A Margaret Island a hazai könnyűzenei szcéna egyik legfontosabb formációjaként vonult be a köztudatba, tavaly lezárt életművük pedig azóta is hivatkozási alap a lírai, akusztikus alapú, mégis korszerű popzene kedvelői számára. A 2018-as III című albumuk nemcsak aranylemez lett, hanem a zenekar talán..
2018 szeptemberében jelent meg a III című, az eddigieknél poposabb nagylemezük, ami 2019-ben aranylemez lett. A album sokszínűségét jelzi, hogy több producer, zenész is közreműködik egy-egy dalban. Többek között a metál színtérről ismert Apey & The Pea frontemberével, Áron Andrissal, vagy a..
A Margaret Island úgy érzi, az album az egyik legérettebb mind közül, és kitárulkozóbb, mint a korábbiak, mégis ez készült el a leggyorsabban. Elvárások nélkül, önfeledten alkották a dalokat, a szövegeket pedig egyes szám első személyben írták, ami még személyesebbé teszi őket.„Most is sokat kísérle..
A Margaret Island úgy érzi, az album az egyik legérettebb mind közül, és kitárulkozóbb, mint a korábbiak, mégis ez készült el a leggyorsabban. Elvárások nélkül, önfeledten alkották a dalokat, a szövegeket pedig egyes szám első személyben írták, ami még személyesebbé teszi őket.„Most is sokat kísérle..
A Bakancslista nem más, mint egy albumban összefoglalt kívánságlista. A fiatalokból álló Margaret Island egy vágya már biztosan teljesült, hiszen az elmúlt néhány évben sikerült Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává válniuk. A Bakancslista című albumuk viszont arra bizonyíték, hogy kívánságaik..
Első nagylemezük 2015. szeptember 1-é jelent meg Egyszer volt címmel a Gold Record kiadásában, ami 2017-ben aranylemez lett. A zenekar tagjainak elmondása szerint ez az album a gyermekkor lezárását, egyfajta felnőtté válást szimbolizál.Margaret Island:Lábas Viki – énekTörőcsik Kristóf – basszusgitár..
Az album leginkább a 2020-as évről, a csapat belső folyamatairól, a gondolataikban végbemenő változásokról mesél. Az összes korábban megjelent album közül talán ez lett a legszemélyesebb. Amikor egy barátjuk meghallgatta a kész anyagot, elgondolkodott, majd azt mondta: "Na most felnőttetek!". A..
A Merry Christmas az amerikai énekes-dalszerző, Mariah Carey negyedik stúdióalbuma és egyben első karácsonyi albuma. A Columbia Records gondozásában jelent meg 1994. október 28-án. Az album az eredeti anyagok mellett népszerű karácsonyi dalok feldolgozásait is tartalmazza. Az albumról három kislemez..
Mariah Carey negyedik stúdióalbuma és egyben első karácsonyi albuma. A lemez klasszikus karácsonyi dalok és népszerű ünnepi slágerek feldolgozásait valamint eredeti dalokat tartalmaz, köztük a leghíresebb, az All I Want for Christmas Is You, mely azóta örökzöld karácsonyi slágerré vált. A Merry..
Mariah Carey negyedik stúdióalbuma és egyben első karácsonyi albuma. A lemez klasszikus karácsonyi dalok és népszerű ünnepi slágerek feldolgozásait valamint eredeti dalokat tartalmaz, köztük a leghíresebb, az All I Want for Christmas Is You, mely azóta örökzöld karácsonyi slágerré vált. A Merry..
Mark Ashley talán legjobb, és legismertebb albuma a 2008-ban megjelent Heartbreak Boulevard, melyet a Systems In Blue alkotott neki. A Modern Talking rajongók közt is népszerű album most exkluzív vinyl kiadásban jelenik meg a prágai Simon Music Production jóvoltából. A limitált gyűjtői kiadás m..
Most először minden kiderül a világ egyik leglenyűgözőbb rocksztárjáról. A Somebody to Love átfogó életrajz a nagyszerű emberről, benne privát fotók és interjúk azokkal az emberekkel, akik legközelebb álltak Freddie Mercuryhez élete utolsó éveiben.A könyv tele van korábban ismeretlen, megdöbbentő té..
A Grammy-díjas Adam Levine vezette Maroon 5 történelmi jelentőségű első stúdióalbuma, a Songs About Jane, amely eredetileg 2002 júniusában látott napvilágot. Az album elképesztő diadalt aratott: 2004 végére a Billboard 200-as eladási lista 6. helyéig menetelt, mára pedig egy igazi, többszörös p..
Ringo Starrt, a The Beatles dobosát a rockzene egyik legismertebb és legmeghatározóbb dobosaként tartják számon, és több mint hat évtizede generációk ikonja. Kihívásokkal teli fiatalkor, mindent elsöprő siker a világ egyik leghíresebb együttesében, botrányos és meghökkentő lejtmenet a szólókarr..
A MASK 1991 végén, az F.O.System és a Block romjain alakult underground zenekar, mely 1992-től rendszeres vendége volt a hazai és a külföldi kluboknak, valamint alternatív zenei fesztiváloknak. A MASK zenéje szoros egységet képezett szövegvilágával, mely mély, fájdalmas, látomásszerű képeivel mutatt..
A MASK 1991 végén, az F.O.System és a Block romjain alakult underground zenekar, mely 1992-től rendszeres vendége volt a hazai és a külföldi kluboknak, valamint alternatív zenei fesztiváloknak.A MASK zenéje szoros egységet képezett szövegvilágával, mely mély, fájdalmas, látomásszerű képeivel mutatta..
A Master’s Call a heavy metal halál által feketített ereje az Egyesült Királyságból, Black Countryból – magából a heavy metal bölcsőjéből. Debütáló EP-jük, a Morbid Black Trinity 2019-ben jelent meg és világszerte jól fogadták. Miután átvészelték a világjárványt és a zenekaron belüli számos fel..
Mátyás Attila, a Sex Action gitáros-zeneszerzője új szólólemezzel lepte meg hűséges rajongótáborát, és a rockzenét szerető hallgatókat! A lemez már a negyedik a szólólemezeinek sorában, amelyet Matyi zenész barátaival közösen rögzített. A vendégművészek között szerepel például Galambos Dorina, Kiss ..
Mátyás Attila, a Sex Action, az F.O.System és az egykori Agnus Dei énekes-gitáros zeneszerzője idén új lemezzel lepi meg hűséges rajongótáborát és a rockzenét szerető hallgatókat. Az album érdekessége, hogy akusztikus dalokat tartalmaz, emiatt új hangulatokkal gazdagítja a hallgatót a már jól ismert..
Mint ahogy az album címe is tükrözi, hét album óta a legnépszerűbb mulatós előadók közt számon tartott Matyi és a Hegedűs formáció ezúttal is egy igazán fogyasztható mulatós albumot hozott össze. Természetesen a népszerű feldolgozásokon kívül, mint például A nézését meg a járását, Repül a szán,..
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
Megerősítés
Biztosan törölni szeretnéd a regisztrációdat?
Válassz csomagpontot
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.
Kérjük, vedd figyelembe hogy ha Z-BOX megjelölésű csomagpontot választasz, ott az utánvétes fizetés csak a Packeta applikációban lehetséges, a csomagautomatánál nem!