Illényi Katica Liszt-díjas előadó mindhárom testvérével adott már koncertet külön-külön, de közösen mind a négyen még nem léptek fel, hiszen a világ különböző tájain élnek és koncerteznek. Ez az első alkalom, amikor több mint kétéves előkészítő munka eredményeképpen sikerült egyeztetni mindnyá..
Egy világkörüli zenés utazásként jellemezhetnék röviden ezt az estet, ami a 80 nap alatt a Föld körül című film zenéjével indul és észrevétlenül vezet át bennünket műfajokon tér-és időhatárok nélkül. A műsorban dominál a humor, például Rimszkij-Korszakov Dongo-ja boogie-woogie-ban szólal meg, s a rö..

2011. december 16-án ismét önfeledt pillanatokat varázsolt hallgatói lelkébe énekével, táncával és hegedűjátékával a Liszt-díjas előadó, Illényi Katica. A koncertprogram a klasszikus hegedűirodalom gyöngyszemei, filmzenék, tangók és világslágerek voltak. Liszt Ferenc, Weiner Leó, Lehár F..

A koncertfelvételen egyaránt találunk kortárs és klasszikus zenei tangót. A XX. század zeneművészetének olyan meghatározó és kiemelkedő alkotásait hallgathatjuk meg, mint például az argentin Astor Piazzolla Négy Évszak Buenos Airesben vagy Jacob Gade, Angel Villoldo, Richard Galliano és - a Piazzola..

A Liszt-díjas hegedűművész olyan jazz standardeket ad elő hegedűn, melyeket kedvenc előadója és példaképe, Stéphane Grappelli, világhírű francia jazzhegedűstől ismert meg. Grappelli egyedülálló művészi játéka inspirálta arra, hogy komolyzenészként megismerkedjen a jazz műfajával. Azóta Illényi Katic..
Olyan felvételeket hallhatunk a lemezen, amelyek segítenek megteremteni a karácsonyi hangulatot, de minden emelkedett pillanat és ünnep muzsikájaként hallgatható az év során. Thereminen azelőtt soha nem hallható klasszikus és karácsonyi művek kerültek a lemezre, az egész világon egyedüliként és első..
Illényi Katica új albuma Budapesten, a Royal Bálteremben került felvételre, 2016 január 1-én, ahol a bécsi újévi koncertek hangulatában nyitotta meg a Budapesti Vonósok Kamarezenekarral közösen az új évadot. A koncert önfeledt kikapcsolódást, örömteli zenehallgatást ígér vidámsággal, humorral. A Bud..

Illényi Katica Liszt-díjas hegedűművész koncertválogatás albumán világhírű filmzenék, tangók, spirituálék és örökzöld slágerek hallhatók ének és hegedűre hangszerelve, szimfonikus zenekar és big band kísérettel. A válogatás önfeledt utazásra invitál bennünket kedvenc filmjeink hangulatába.&nbs..
A többszörös platinalemezes és Grammy-díjas Imagine Dragons negyedik stúdióalbuma Origins címmel jelent meg. A Deluxe CD tizenöt és egy bónusz számot tartalmaz. Az albumról három felvétel már megjelent, elsőként 2018 július 17-én a Natural, mely a Billboard Hot 100 listáján a 13. helyen d..
Az InFusion Trió egy 2011. decemberében alakult formáció, melynek tagjai mind képzett zenészek, akik a komoly és a könnyűzene terén egyformán jártasak. A zenekar különleges hangszerpark segítségével (elektronikus hegedű, elektronikus cselló, elektronikus dob és különböző effekt pedálok, torzítók és ..
A reggae, a hip-hop és a funk fúziójának mesterei 2005 óta az ország egyik legkedveltebb fesztiválzenekarává nőtték ki magukat, köszönhetően az energikus és változatos színpadi jelenlétüknek. Az együttes különlegessége a zenei sokszínűségükben rejlik, számos rádiós slágerrel..
Az Iron Maiden minden idők egyik legnagyobb koncertalbumának, a Live After Death-nek a 40. évfordulóját ünnepli. Az eredetileg 1985. október 14-én megjelent Live After Death című albumot nagyrészt több estén keresztül vették fel a kaliforniai Long Beach Arénában 1985. márciusában, valamint négy lond..
Ez az album hatalmas lendülettel repíti el az olvasóját az Iron Maiden zenekar szívébe és lelkébe. A brit heavy metal új hullámának egyik legfontosabb éllovasa a nyolcvanas években robbant be a kemény zenék világába - és mind a mai napig gőzerővel dübörög előre. Megismerhetjük az Iron Maiden te..
Az Ismerős Arcok zenekar – immáron 15 éve – albumaival, előadói tevékenységével, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja, kultúránk szeretetének fontosságát. Ezért a jubileumi évadot egy olyan gyűjteménnyel ünneplik meg, amely igazi kuriózum. A lemez különlegessége, hogy a..
Az Ismerős Arcok szinte önerőből vívta ki elismerését és a közönség szeretetét. Az egykor klasszikus rock témákat megközelítő együttes mára nemzeti-hazafias témájú szövegeivel, valamint a népi motívumokra is építő, precíz hangszerelésű zenéjével lett ismert és népszerű. Az Ismerős Arcok az elmú..
Az Ismerős Arcok zenekar 2024-ben ünnepelte a fennállásának 25. évfordulóját. Az ünnepi évet egy exkluzív koncerttel nyitotta meg az Ismerős Arcok 2024. február 2-án a Budapest Kongresszusi Központban, a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Szeptember 21-én tartotta a zenekar a 2..
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
Megerősítés
Biztosan törölni szeretnéd a regisztrációdat?
Válassz csomagpontot
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.
Kérjük, vedd figyelembe hogy ha Z-BOX megjelölésű csomagpontot választasz, ott az utánvétes fizetés csak a Packeta applikációban lehetséges, a csomagautomatánál nem!