A lemez alapját annak a 15 perces filmnek a zeneanyaga alkotja, amellyel hazánk mutatkozott be a Hannover-ben rendezett Világkiállításon 2000-ben. A filmbéli jelenetekhez komponált rövid zenei témákat bontotta ki a szerző teljes albumot kitöltő egységes egésszé. Olyan művészek vendégszerepelnek..
A hazai és nemzetközi progresszív rock színtér elismert szereplője, a Solaris zenekar billentyűse, szerzője, valamint vezetője, Erdész Róbert dupla szólóalbummal jelentkezik. Az anyag zenei világa közel áll az anyaegyüttese vonalához, azonban annál elvontabb, kísérletezőbb hangvételű. Az albumon töb..
Érdi Tamás zongoraművész adja elő Beethoven három népszerű zongoraszonátáját – köztük az egyik talán legismertebbel, a Holdfény szonátával. A Gundel-, Junior Prima- és Prima Primissima Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és Liszt-díjjal kitüntetett művészről így vallott Kocsis Zo..
A nyolc számot tartalmazó mulatós album 1998-ban jelent meg.Dallista: A1. KombinéA2. Kis csónakom reng a Duna vizénA3. Haragszom (mix)A4. Én édes Katinkám B1. Sárgul már a kukorica szárB2. IparosB3. Egy asszony miattB4. Kombiné (remix)..
Eros Ramazzotti új albumán karrierje legikonikusabb slágerei új hangzásban, friss hangszereléssel kaptak helyet. Az albumon kiadatlan felvételeket is találhatunk rangos olasz és nemzetközi együttműködésekkel, így Andrea Bocellivel és Elisával készült duettek sem hiányozhatnak ebből a Ramazzotti..
Eros Ramazzotti új albumán karrierje legikonikusabb slágerei új hangzásban, friss hangszereléssel kaptak helyet. Az albumon kiadatlan felvételeket is találhatunk rangos olasz és nemzetközi együttműködésekkel, így Andrea Bocellivel és Elisával készült duettek sem hiányozhatnak ebből a Ramazzotti..
Miről álmodik egy kislány? Királykisasszonyokról, tündérekről, ajándékokról… Újabb mesecsokor a Közmédia Archívumából, amivel mindent kislányt elvarázsolunk, hogy igazi hercegnőnek érezhessék magukat.Mesék: 1. Bába Mihály: A szeplők (mesélő: Komlós Juci) 2. Bihari Klára: Bimbócska királyk..
Megjelent az Esti Mesék sorozat legújabb válogatása: Népek Esti Meséi! Japán, tibeti. indián, ciprusi és még számos nép meséi szórakoztatják a gyerekeket.A mesék többek között Márkus László, Kállay Ilona, Káldi Nóra, Domján Edit tolmácsolásában hangzanak el.Dallista: 1. A varázsfül (Japá..
Csupa izgalmas kaland vár rátok Potyi-Pötyivel, a csodafurulyás juhásszal, a legokosabb nyúllal, és még rengeteg történettel, ami egy pillanat alatt elvarázsol minden kisgyermeket.A sorozat legújabb tagja is az MTVA archívumának mesefelvételeiből ad színes válogatást, a mesélők között hazánk egykori..
Az alapító basszusgitáros-énekes Sáthy Róbert úgy fogalmazott, hogy "A Tabula Rasa nem volt szándékos, csak úgy megtörtént! Ha csukott szemmel járok, akkor is körbe vesz az a világ, ami engem nagyon megvisel. Amivel kénytelen lennék megbarátkozni, de nem megy. Elfogadni és hozzászokni végképp nem tu..
Az album 6 dalt és 2 audió közjátékot tartalmaz. Az album 2013-ban eredetileg egy négyszámos EP-nek indult, de időközben kibővült és az elkészülése többek között emiatt húzódott el ennyire. A lemezen lévő négy új szám mindegyike 2023 és 2024 között született. (Könnyedén vett apokalipszis, Akár a csi..
2021-ben negyvenéves az Európa Kiadó, amelynek első, az Ikarus Művelődési Házban rögzített, kézről kézre másolt kazettán terjedő demója a Love ’82 nevet viselte. De a legfrissebb EK-(mini)album pedig nem csak címében idézi meg a sok évtizedes dalcsokrot, hiszen a Szabadíts meg a gonosztól, az e..
Ahogyan az Európa Kiadó elmúlt három és fél évtizede is sokféleképpen szól arról, ahogyan és ahol élünk, úgy Menyhárt Jenőék négy dalt tartalmazó új EP-je, a Nincs kontroll igazi Európa Kiadó-lemez. A világ dolgait és az életünk legszemélyesebb ügyeit egyszerre felvillantó dalokban jéghegyek, c..
A The Final Countdown a svéd hard rock zenekar, Europe harmadik stúdióalbuma. Az 1986-ban megjelent album hatalmas sikert aratott, több mint 3 millió darabot adtak el belőle csak az Egyesült Államokban, a 8. helyet érte el az amerikai Billboard 200-as listán. A Rock The Night és a Ninja premier..
Europica néven alapított Társ-zenekart a Kárpátia együttes, és jelentette meg első angol nyelvű lemezét, olyan híres vendégénekesek közreműködésével, mint Blaze Bayley (Iron Maiden, Wolfsbane), Tim Ripper Owens (Judas Priest, Yngwie Malmsteen Band, Iced Earth), Fabio Lione (Rhapsody Of Fire, Kamelot..
Europica néven alapított társ-zenekart a Kárpátia együttes, és jelentette meg első angol nyelvű lemezét, olyan híres vendégénekesek közreműködésével, mint Blaze Bayley (Iron Maiden, Wolfsbane), Tim 'Ripper' Owens (Judas Priest, Yngwie Malmsteen Band, Iced Earth), Fabio Lione (Rhapsody Of Fire, ..
Elkészítette második albumát a Kárpátia zenekar angol nyelvű alteregója, az Europica. Ezúttal az idén megjelent friss Kárpátia album, a Legendárium teljes anyaga lett angolra fordítva olyan híres vendégénekesek közreműködésével, mint Fabio Lione (Rhapsody Of Fire, Kamelot, Angra), Ralf Scheepers (Ga..
Elkészítette második albumát a Kárpátia zenekar angol nyelvű alteregója, az Europica. Ezúttal az idén megjelent friss Kárpátia album, a Legendárium teljes anyaga lett angolra fordítva olyan híres vendégénekesek közreműködésével, mint Fabio Lione (Rhapsody Of Fire, Kamelot, A..
Nem lehet egy stílusba beskatulyázni az Éva Presszó zenekart, melynek dalaiban többek között a pop, rock, jazz, reggae vagy blues is feltűnik. Nem véletlen: a csapat tagjai különböző zenekarokból érkeztek, mást hoztak magukkal. Vigh Éva – kezdetben mobiltelefonra rögzített – dalaira a zenészek ..
A Napalm kiadó gondozásában érkezik az amerikai thrash metal veteránok tizenkettedik albuma: a Goliath 5 évvel a legutóbbi Persona Non Grata lemezt követően. A korongon ismét a későbbi éra frontembere Rob Dukes áll a mikrofonnál, aki legutóbb a 2010-es Exhibit B: The Human Condition című albumo..
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
Megerősítés
Biztosan törölni szeretnéd a regisztrációdat?
Válassz csomagpontot
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.
Kérjük, vedd figyelembe hogy ha Z-BOX megjelölésű csomagpontot választasz, ott az utánvétes fizetés csak a Packeta applikációban lehetséges, a csomagautomatánál nem!