Keresés
A keresési feltételeknek megfelelő termékek
Kiadó:: GrundRecords
A Képmás zenekar a Debrecen-Nyíregyházi
Egyházmegye emblematikus csapata. Az együttes megalakulása óta meghatározó
szereplője az egyházmegyei gyermek és ifjúsági pasztorációs programoknak és aktív
résztvevője az északkeleti régió kulturális rendezvényeinek. A zenekar két
alapítója Bolega László ..
1 890 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Balázs Fecó tartalmas pályafutásának negyvenötödik évfordulója alkalmából a Korál rajongók hosszú évek óta dédelgetett vágya valósul meg augusztus közepén, amikor is végre a polcukra helyezhetik a zenekar 1985-ben megjelent kislemez-gyűjteményét. Ez a tökéletes korlenyomat végigkíséri a hallgatót a ..
3 990 Ft
Kiadó:: Budapest Brand Nonprofit Zrt.
Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, színésznő, dalszövegíró, minden idők egyik legkiemelkedőbb, legsikeresebb magyar énekesnője élő nagykoncertet adott zenekarával, szimfonikus kísérettel a 2018-as Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül, a Pesti Vigadóban. Egyedülálló én..
3 990 Ft
Kiadó:: MTVA
Ez az album Kovács Kati tizenegyedik nagylemeze, mely 1979 júniusában jelent meg. A dalok zenéjét Lerch István és Menyhárt János, szövegét pedig Demjén Ferenc írta.A lemez legelső elkészült felvétele a Kötődés című dal volt, melyről már 1978 február közepén hírt adott a sajtó. A címadó Szívemben zen..
2 390 Ft
Kiadó:: Warner Music Group
A Radio-Activity a német elektronikus zenekar, a Kraftwerk ötödik stúdióalbuma, amely 1975 októberében jelent meg. Ez volt a Kraftwerk első teljesen elektronikus albuma, amely egyben a radioaktivitás és a rádiókommunikáció témái köré szerveződő koncepcióalbum is. A felvételekkor többféle elektr..
11 990 Ft
Kiadó:: Music On Vinyl
A Stain a Living Colour harmadik albuma, amely 1993-ban jelent meg a Vivid és a Time's Up című korábbi albumok után. Ez az első album, amelyen Doug Wimbish basszusgitáros közreműködött, akinek olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Jeff Beck, Madonna, Mick Jagger. ..
6 990 Ft
Kiadó:: Music On Vinyl
A Jackson testvérek legelső hivatalos koncertalbuma, amely az együttes 1973. április 30-án, a japán Oszakában, a híres Kosei Nenkin Hallban adott fergeteges fellépésének hanganyagát tartalmazza. 1973-ra a Jackson 5 nemzetközi népszerűsége tetőfokára hágott: a világ minden táján millió számra adták e..
4 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Az Omega válogatott angol és német nyelvű felvételeit tartalmazó CD gyűjteményei évtizedekre lebontva, tematikus sorozatban jelentek meg. A 60-as The Beaty Sixties, a 70-es The Spacey Seventies, a 80-as The Progressive Eighties és a 90-es The Heavy Nineties CD most először kerül így kiadásra. Lehető..
3 990 Ft
A 11 dalt tartalmazó lemez háromnegyed órányi Óriást ígér, a zakatolástól a halk líráig, a himnikustól a pörgősig, az ívestől a konstansig. A lemez felvételei az érdi Bakery stúdióban zajlottak 2010 áprilisában, júliusában és augusztásában Horváth Attila vezényletével. A felvételek során az ado..
990 Ft
1 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Limitált példányszámú, világoskék splatter vinyl. Exkluzív kiadvány, a készlet erejéig érhető csak el!Minden kedves vevőnk csak 1 példányt vásárolhat!Újabb P.Mobil album kap teljeskörű felújítást követően hanglemezmegjelenést. 2017-es megjelenése óta a Csoda történt! több, azóta klasszikussá ér..
14 990 Ft
Amíg a banda kipiheni magát, az Amber Smith alapító-frontembere, Poniklo Imre szólólemezzel jelentkezik. A Bátor Bencével (dob) és Michael Kentish-sel (basszus) trió felállásban felvett anyag részben a zenekar zenéjét viszi tovább, de új utakat is keres. Slágeres, pörgős, a maga módján megmondó..
990 Ft
1 990 Ft
Kiadó:: Bakelitfutár
Presser Gábor ikonikus szólóalbuma, a Csak dalok 30 év után újra vinylen. A lemez eredetileg 1995-ben jelent meg és egyhamar platinalemez lett. Az album olyan slágereket tartalmaz, mint a Rozsdás szög vagy a A szerelem jó, a szerelem fáj. Presser Gábor neves külföldi és haza..
13 990 Ft
Kiadó:: 1G Records
A Sexepil első, négytagú felállása – Hegyi Zoltán (ének), Kocsis Tamás (gitár), László Viktor (basszusgitár) és Vangel Tibor (dob) – 1984-től 1989-ig működött, ezalatt egy stúdióalbumot készített, az 1988-ban megjelent Egyesült álmokat, amely a hazai alternatív rock történetének egyik legfontosabb m..
14 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
A nyolcvanas évek magyar underground
színterének egyik legigényesebb zenekara a Sexepil
volt. Hosszú évek lemeztelenségét követően 2014-ben,
egy jelenős átalakulás után jelent meg Your
Scream is Music című albumuk. A lendület szerencsére nem állt meg ennél a
lemeznél és már nem sokkal a si..
990 Ft
1 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
A nyolcvanas évek magyar underground
színterének egyik legigényesebb zenekara a Sexepil
volt. Hosszú évek lemeztelenségét követően 2014-ben,
egy jelenős átalakulás után jelent meg Your
Scream is Music című albumuk. A lendület szerencsére nem állt meg ennél a
lemeznél és már nem sokkal a si..
5 990 Ft
Kiadó:: Periferic Records
A 2000-ben megjelent Első idők című album korabeli koncertfelvételekből válogatva mutatja be a Solaris első felállását. A három darabból álló Solaris Archive CD-sorozat első lemeze olyan dalokat mutat be, melyek eddig még soha nem voltak publikálva. Akit érdekel, miből indult ki, miből épült fe..
4 590 Ft
Kiadó:: Periferic Records
1995 novemberében nagy megtiszteltetés és siker érte a magyar progresszív zenei életet. Los Angelesben egy zeneőrült és kiadó elhatározta, hogy egy kétnapos Progfest progresszív zenei fesztivál főműsorszámának a Solaris együttest választja. A Solaris ekkor már évek óta nem létezett. A zenekar, de mé..
5 590 Ft
Kiadó:: Periferic Records
Kisszabó Gábor érkezése a Solaris ritmusszekció erősödését hozta magával, amit az első közös számuk, az Éden mutat, mely az Ellenpont című kislemez B-oldalán jelent meg.1981 tavasza egy nagy lengyelországi turnéval telt. Cziglán István katonasága alatt Róza Gábor, és egy alkalommal Gellért Tibor ugr..
4 590 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Ez a fiatal, de talán még számos kevésbé fiatal rajongó számára is különösnek tűnhet, ám remélhetőleg ettől csak izgalmasabb lesz számukra a zene, amelyet a kiadvány közel egy órája kínál.A hatvanas évek jelentősebb beatzenekarainak legtöbbje kísért táncdalénekeseket, táncdalénekesnőket élő előadáso..
3 990 Ft
Kiadó:: Warner Music Group
Az 1984-es, poptörténeti jelentőségű visszatérő lemez, a Private Dancer várva várt folytatásaként érkező Break Every Rule világszerte óriási közönség- és kritikai sikert aratott. Az album elképesztő eladásokat produkált, felküzdve magát a brit albumlista 2. helyéig, míg az amerikai Billboard 200-as ..
7 990 Ft













![Kraftwerk - Radio-Activity [50th Anniversary] (Picture Disc) Kraftwerk - Radio-Activity [50th Anniversary] (Picture Disc)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/warner/kraftwerk-radio-activity-vinyl-mockup-500x500.jpg)







![Sexepil - Egyesült álmok [+ eddig meg nem jelent felvételek 1986-1988] (CD) Sexepil - Egyesült álmok [+ eddig meg nem jelent felvételek 1986-1988] (CD)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/1G%20Records/sexepil-egyesult-almok-back-500x500.jpg)


![Solaris - Az első idők...1980-2000-az első 20 év [Solaris Archiv 1.] (CD) Solaris - Az első idők...1980-2000-az első 20 év [Solaris Archiv 1.] (CD)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/stereo/solaris-az-elso-idok-back-500x500.jpg)
![Solaris - Live In Los Angeles [Digitally Remastered Version] (2CD) Solaris - Live In Los Angeles [Digitally Remastered Version] (2CD)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/stereo/solaris-live-in-los-angeles-back-500x500.jpg)
![Solaris - NOAB [Solaris Archiv 2.] (CD) Solaris - NOAB [Solaris Archiv 2.] (CD)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/stereo/solaris-noab-back-500x500.jpg)

![Tina Turner - Break Every Rule [40th Anniversary] (Piros - LP) Tina Turner - Break Every Rule [40th Anniversary] (Piros - LP)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/warner/tina-turner-break-every-front-mockup-500x500.jpg)