Keresés
A keresési feltételeknek megfelelő termékek
Kiadó:: GrundRecords
Schuster Lóránték azonban ezúttal sem a kikövezett úton jártak, hiszen az új album először angol nyelven jelenik meg, a magyar változat még várat magára. Az új szerzemények nagy részét ezúttal Tarnai Dániel írta, aki szinte teljesen kész angol szövegekkel állt elő, így adott volt a lehetőség a forma..
5 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Különleges csemegével kedveskedik rajongóinak az idén ötvenéves P.Mobil: ezzel az albummal, amely egyszerre visszatekintés és tisztelgés. Ezen a lemezen tizenegy dal kapott helyet, két népdal és kilenc rock-, vagy poptörténeti klasszikus „Pémobilosítva”. Egy dal akkor és attól válik klasszikuss..
3 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
A formátum szerelmeseinek kedveskedve, ezúttal korlátozott példányszámban műsoros kazettán is megjelenik az eredetileg 2019-ben megjelent, nagysikerű P.Mobil feldolgozáslemez! A dallistán csakúgy, mint a hanglemez esetében tucatnyi „Pémobilosított” dal kapott helyet: két népdal, kilenc hazai rock-, ..
3 790 Ft
Kiadó:: GrundRecords
A két éve megjelent nagysikerű feldolgozáslemezük CD változatától eltérően a fekete korongon nem 11, hanem tucatnyi "Pémobilosított" dal kapott helyet: két népdal, kilenc hazai rock-, vagy poptörténeti klasszikus, illetve a bónusz, az Oly távol, messze van hazám, ami egy külföldi eredetű dal magyar ..
12 490 Ft
Kiadó:: GrundRecords
A formátum szerelmeseinek kedveskedve, ezúttal korlátozott példányszámban műsoros kazettán is megjelenik az eredetileg 2019-ben megjelent, nagysikerű P.Mobil feldolgozáslemez! A dallistán csakúgy, mint a hanglemez esetében tucatnyi „Pémobilosított” dal kapott helyet: két népdal, kilenc hazai rock-, ..
3 790 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Adott egy album, ami zeneileg még a P.Mobil-életműből is kiemelkedik, pedig nagyon erős a mezőny. Megjelenésekor azonban Schuster Lóránt - egészségi állapota miatt - nem tudta kellő odafigyeléssel felügyelni az előkészítési munkálatokat, emiatt nem is volt maximálisan elégedett a végtermékkel. Épp e..
5 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Adott egy album, ami zeneileg még a P.Mobil-életműből is kiemelkedik, pedig nagyon erős a mezőny. Megjelenésekor azonban Schuster Lóránt - megromlott egészségi állapota miatt - nem tudta kellő odafigyeléssel felügyelni az előkészítési munkálatokat, emiatt nem is volt maximálisan elégedett a végtermé..
14 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
1981 novemberében megjelent végre valahára az első P.Mobil nagylemez. Szinte az egész 1982-es év az élő fellépésekkel telt, de a háttérben máris készült az új nagylemez anyaga. Viszonylag hamar össze is állt a teljesen új dalokból álló lemezanyag, és a szövegekkel is kevesebb problémája volt a hangl..
5 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Az első két albumával a P.Mobil elérte azt, hogy régi dalaikat is kiadhassák végre. 1984. őszén meg is jelent a nagylemez méghozzá csupa régi dallal, köztük a Honfoglalás szvittel. A régóta beszerezhetetlen legendás album ezúttal dupla kiadványként újul meg. Az újrakiadás bónuszainak sorát a három, ..
5 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
A P.Mobil Honfoglalás című szvitje a magyar rockzene egyik csúcsteljesítménye, sorsa mégis viszontagságos; mindmáig csak a zenekar és a rajongók szívében, lelkében és tudatában került a megérdemelt, méltó helyére. A múlt rendszerben egyeduralkodó Magyar Hanglemezgyártó Vállalat mindenható urai a P.M..
3 690 Ft
Kiadó:: GrundRecords
A P.Mobil első nagylemeze legendás. Legendás, már csak azért is, hogy egyáltalán megjelenhetett, holott a zenei anyag minősége ezt jóval korábban megkövetelte volna. A hosszú évek óta beszerezhetetlen album ezúttal dupla kiadványként újul meg. Az újrakiadás bónusza egy a Magyar Rádió által rögzített..
5 990 Ft
Kiadó:: Magyar Zene Háza
Fém hűtőmágnes a P.Mobil Mobilizmo című lemez borítójával elltáva. Egész hátoldalt beborító erős mágnessel ellátott, minőségi darab...
1 690 Ft
Kiadó:: GrundRecords
„Hölgyeim és uraim! 1994. június 11, 8 óra 35 perc! Rocktörténeti pillanat: a színpadon a P.Mobil!!!!”Hangzott el ezerrel Hajnal Gábor műsorvezető hangja a Fradi pályán feltornyozott hangfalakból, amelyre válaszként mintegy tizenháromezer torokból szakad fel az üvöltés.És igen, valóban rocktörténeti..
3 690 Ft
Kiadó:: GrundRecords
A 3 számos kislemezen helyet kapott az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című slágerének rockos átirata, mely az utóbbi idők P.Mobil koncertjeinek egyik kihagyhatatlan darabja. Sík Sándor Az Andocsi Máriához című verséhez Szebelédi Zsolt komponált gyönyörű, bluesos hangvételű dalt. A kislemez zárófelvé..
1 490 Ft
1 990 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a P.Mobil minden idők egyik legmeghatározóbb Magyar rockzenekara. A Schuster Lóránt által vezetett formáció először Gesarol néven, később P.Mobilként, változó felállásban ugyan, de már több mint 46 éve jelen van a hazai rockzenei színtéren. Tavalyelőtt vadonatúj stúdi..
3 890 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a P.Mobil minden idők egyik legmeghatározóbb Magyar rockzenekara. A Schuster Lóránt által vezetett formáció a kezdeti időkben Gesarol néven, majd P.Mobilként, változó felállásban ugyan, de már több mint 46 éve jelen van a hazai rockzenei színtéren. Két éve megkezdett ..
3 890 Ft
Kiadó:: GrundRecords
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a P.Mobil minden idők egyik legmeghatározóbb Magyar rockzenekara. A Schuster Lóránt által vezetett formáció először Gesarol néven, később P.Mobilként, változó felállásban ugyan, de már több mint 46 éve jelen van a hazai rockzenei színtéren.A zenekar ezúttal egy speciá..
4 290 Ft
Kiadó:: Warner Music Group
A Cowboys from Hell az amerikai Pantera metalegyüttes ötödik stúdióalbuma, amely 1990. július 24-én jelent meg az Atco Records kiadásában. Ez a lemez volt a zenekar nagykiadós debütálása az Atlantic Records alkiadójánál, és az első Pantera album melyen Terry Date producerrel dolgoztak együtt. E..
3 990 Ft
Kiadó:: Warner Music Group
A Far Beyond Driven a Pantera együttes 1994-ben megjelent hetedik stúdióalbuma, amely igazi zeneipari történelmet írt: ez a mai napig a legszélsőségesebb, legagresszívabb és legkeményebb metal anyag, amelynek valaha sikerült megszereznie az Amerikai Egyesült Államok lemezeladási listájának (Billboar..
3 990 Ft
Kiadó:: Warner Music Group
A Reinventing the Steel az amerikai heavy metal ikon, a Pantera kilencedik és egyben legutolsó stúdióalbuma, amely 2000. március 21-én jelent meg az Elektra és az EastWest Records gondozásában. Ez a korong a Pantera klasszikus korszakának végső mementója: ez az utolsó stúdióanyag a zenekar 19 évig t..
3 990 Ft














![P.Mobil - Farkasok völgye: Kárpát-medence [Remaster] (2CD) P.Mobil - Farkasok völgye: Kárpát-medence [Remaster] (2CD)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/sajat-kiadvanyok/cd-k/p-mobil-farkasok/p-mobil-farkasok-volgye-remaster-back-cd-500x500.jpg)
![P.Mobil - Farkasok völgye: Kárpát-medence [Remaster] (2LP) P.Mobil - Farkasok völgye: Kárpát-medence [Remaster] (2LP)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/sajat-kiadvanyok/vinylek/p-mobil-farkasok/p-mobil-farkasok-volgye-remaster-back-lp-500x500.jpg)







![P.Mobil – 1997-2007 - Nagy P. sorozat [Rudán évek] (3CD) P.Mobil – 1997-2007 - Nagy P. sorozat [Rudán évek] (3CD)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/sajat-kiadvanyok/cd-k/p-mobil-1997-2007/p-mobil-1997-2007-back-500x500.jpg)
![P.Mobil – 2008-2017 - Nagy P. sorozat [Baranyi évek] (3CD) P.Mobil – 2008-2017 - Nagy P. sorozat [Baranyi évek] (3CD)](https://grundrecords.hu/image/cache/catalog/termekek/sajat-kiadvanyok/cd-k/p-mobil-2008-2017/p-mobil-2008-2017-back-500x500.jpg)



