A zongora poétája, a zongora Paganinije – gyakran nevezik így mindmáig Fryderyk Chopint (1810-1849), sőt, a maga korában úgy tartották, hogy az ifjú tehetség csak Mozarthoz mérhető. Két népszerű ifjúkori zongoraversenye a hangversenypódiumok és a zongoraművészek kedvence, mindkettő abban az érzékeny..
A Fatal Error egy magyar alternatív rockzenekar, amit 2011-ben alapított Balázs Mihály és Balázs Miklós. Országos ismertséget a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogatójában szereztek. 2017-ben érkezett a zenekar második nagylemeze, a Kisszobából nagyvilág. A lemezanyag zenei részét m..
A vajdasági Faust működésének 35. évében elkészítette új, magyar nyelvű nagylemezét. Cindrić Tibor énekes és társasága nem ismeretlen itthon, hiszen több lemezük is megjelent már, valamint rendszeres vendégei a hazai kluboknak, fesztiváloknak. A jubileumi album 9 saját dal mellett egy feldolgozást t..
Korai időszakukban sokat játszottak Magyarországon, több lemezük is megjelent. Idén újra stúdióba vonultak, ennek eredménye a 12 vadonatúj tétel. Az idén 30 éves szabadkai csapat nem árul zsákbamacskát, már a dalcímeikből tudható, mire számíthat a hallgató: Rock az istenem, Itt van az otthonom, Kóbo..
„Kedves zenehallgató barátom!Most, hogy már a negyedik gitárlemezemet is elkészítettem, eszembe jutott, az életemet három harmincéves szakaszra oszthatnám fel, és már a harmadikat aprítom. Úgy érzem, ez utóbbi szakasz talán a legizgalmasabb, mivel már hatvan év minden tapasztalatával rendelkezem, de..
A Fenyő című 1994-es album a Hungária, a break, majd a Modern Hungária korszak utáni első Fenyő Miklós szólóalbum. A lemez első dalának szövege utalás egy hosszabb idő utáni visszatérésre. Az albumon szereplő dalok szövegei személyesebb hangvételűek és önéletrajz ihletésűek. A Rock and Roll par..
A Fenyő gyöngye Fenyő Miklós 2002-ben megjelent dupla válogatásalbuma, mely régi sikereit tartalmazza, de teljesen új felvételeken. Az album egyetlen új dalt tartalmaz, ez az Angyalföldi pálmafák, amely a 2004-es Mr. Rock and Roll című albumra is felkerült. A lemez bemutatója a 2002-es mar..
A Fenyő Ünnep Fenyő Miklós 1996. december 27-én, a Budapest Sportcsarnokban tartott karácsonyi koncertjéről készült dupla CD. A koncert zeneanyaga Fenyő Miklós és a Hungária együttes teljes pályájának fontosabb számait tartalmazza.Dallista:CD1: 1. Viva Rock N Roll 2. Fiatal a nyár&nb..
Fenyő Miklós 1996-os szólóalbumának címe ma már az énekes védjegyévé vált. Az album nem tévesztendő össze a szintén Fenyő Miklóshoz köthető, azonos című, de teljesen más dalokat tartalmazó Made in Hungaria musicallel, filmmel és filmzenei albummal. A Fenyő Miklós fiatalságát és a hatvanas évek világ..
A dalok komponálása Farkas egész pályáját végigkísérte. Az 1910-es években Budapesten, általános- és középiskolás tanulmányai idején e műfajjal kezdte meg zeneszerzői kísérletezéseit és a 90-es évek végéig mintegy négyszáz dalt írt. Jelen lemezalbum ezekből ad színes, kaleidoszkóp- szerű válogatást...
Ferencsik János karrierje egybefonódott a Magyar Állami Hangversenyzenekar első három évtizedével. Karmesterként a zenés színházi műfajokban is otthon érezte magát, gyakori vendége volt rádió- és televízióműsoroknak, aminek köszönhetően az egész ország ismerte a nevét. Ahogy a CD kísérőfüzetében olv..
Ismeritek már az ötpettyes katicát, Mókus Petit vagy például Toka Pofit? Kedves állatbarátaink ők, akiket már mintha ismernénk valahonnan, mintha úgy gondolkodnának és cselekednének, mint mi emberek. Ezek a varázslatos történetek olyan alapvető emberi tulajdonságokról szólnak, mint a barátság, ..
1984-ben alapította a Fields of the Nephilim zenekart Carl McCoy énekes és frontember. Különösen a goth világában, de a metal és az elektronikus műfajokban is nagy hatást gyakoroltak, örökségük a mai napig tart. Olyan zenekarokra voltak hatással, mint a Swans, a Godspeed! You Black Emperor, az Explo..
A 90-es években a legendás Harley Davidson Banddel járta az ország motoros találkozóit. Négy nagylemezt követően 2009-ben szólóalbumot jelentetett meg. Ezek után azonban sokáig csak színpadokon lehetett látni, hallani Gyurit. A The Tarantino Connection, a CA/CD zenekarok mellett egy akusztikus formá..
A Fish! zenekar albuma 2016-ban jelent meg Idő van címmel a Gold Record gondozásában. A lemezbemutató koncertre az ikonikus A38 Hajó színpadán került sor, tökéletesen egybeesve a tavaszi óraátállítással és egy teljesen új, energikus fejezet kezdetével a csapat életében. Az Idő van konceptuálisa..
FÖLSZÁLLOTT A PÁVA - a műsor, ahol több ezer fiatal kapott lehetőséget, hogy hallassa a hangját, hírül adja saját generációjának és az egész Kárpát-medencének: a magyar népi kultúra értékes és szórakoztató, a magyarság mögött pedig nemcsak dicső múlt áll, hanem reményteljes jövő is. Az MTVA és a Hag..
A többszörös nemzetközi díjas, 2001-ben Szegeden alakult Fool Moon együttes különleges albuma, a Vocal Recall most első alkalommal érhető el. A Fool Moon több mint húszéves munkásságának köszönhetően a hangszerek nélküli, tisztán éneklehetőségre épülő popzene nagy népszerűségre tett szert a mag..
Ez a 3 CD-ből álló, összesen 77 dalt felvonultató kiadvány Sinatra pályafutásának teljes ívét átfogja az 1940-es évek korai szárnypróbálgatásaitól egészen az 1980-as évekig. A lemezek dokumentálják Sinatra utánozhatatlan énekstílusát, eleganciáját és azt a kivételes képességét, amellyel a klasszikus..
A legendás amerikai ikon, Frank Sinatra ötvenkilencedik, egyben legutolsó stúdióalbuma. Ez az album egy történelmi jelentőségű zenei lezárás: Sinatra itt rögzítette pályafutásának legutolsó stúdiófelvételeit, lezárva az pontosan ötvennégy évvel korábban megkezdett, páratlan lemezfelvételi karrierjét..
Ez a 25 dalt felvonultató kiadvány igazi zenetörténeti mérföldkő: első ízben gyűjti össze egyetlen lemezre Sinatra hat évtizedes pályafutásának legmeghatározóbb felvételeit, mindhárom nagy kiadói korszakát (Columbia, Capitol és Reprise) felölelve. A válogatás igazi csemegéje a Just In Time című téte..
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
Megerősítés
Biztosan törölni szeretnéd a regisztrációdat?
Válassz csomagpontot
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.
Kérjük, vedd figyelembe hogy ha Z-BOX megjelölésű csomagpontot választasz, ott az utánvétes fizetés csak a Packeta applikációban lehetséges, a csomagautomatánál nem!