Kovács Kati - Szívemben zengő dal (CD)
Kovács Kati kizárólag bakeliten megjelent hanganyagait most CD formában is kiadja az MTVA.
Egységár:
2 390 Ft
Ár hűségpontban:
900
Fizetendő:
2 390 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Kovács Kati kizárólag bakeliten megjelent hanganyagait most CD formában is kiadja az MTVA.
Ez az album Kovács Kati tizenegyedik nagylemeze, mely 1979 júniusában jelent meg. A dalok zenéjét Lerch István és Menyhárt János, szövegét pedig Demjén Ferenc írta.
A lemez legelső elkészült felvétele a Kötődés című dal volt, melyről már 1978 február közepén hírt adott a sajtó. A címadó Szívemben zengő dal című szerzemény rádiós ősbemutatója 1979 februárjában volt, a Tessék választani! című műsor gáláján, ahol a fesztiválgyőztes, Nem kéne mondanom című dala után adta elő. A lemezre készült a Lerch–Demjén szerzőpáros Szabadon nyílik című dala is, de szövegét „Szabadban nyílik”-ra akarták változtatni a Magyar Rádióban, emiatt nem jelent meg a nagylemezen, ám a rádió rendszeresen játszotta. Katit kíséri a V' Moto-Rock együttes, valamint többek között Dés László, Tomsits Rudolf, Karácsony János és Solti János is.
Dallista:
1. A lényeg
2. Túl hamar
3. Boogie-woogie Lady
4. Sose kell, hogy kérdezd
5. Hamis fény
6. Szívemben zengő dal
7. Elsodorhat messze a szél
8. Kötődés
9. Domino (Fats Domino emlékére)
Részletek | |
Előadó | Kovács Kati |
Album címe | Szívemben zengő dal |
Megjelenés éve | 2018 |
Kiadó | MTVA |
Műfaj | Pop |
Formátum | CD |
Csomagolás | Műanyagdoboz |
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.