Keresés
A keresési feltételeknek megfelelő termékek
Az Amber Smith hatodik nagylemeze, a Modern 2015. április 6-án jelent meg. Ez az első album, amelyen már nem Ács Oszkár basszusgitározik a frontember Ponikló Imre mellett. Oszkár helyére ekkor érkezett Toof (Oleg Zubkov). Gitáron a magyar indie-színtér minden fontosabb pontján megforduló Faragó Tamá..
2 690 Ft
A blues-alapú dallamos rockzenét játszó budapesti Amberjack 2014 őszén alakult. A tagok eltérő zenei múltjának, és ízlésének köszönhetően olyan dalok születtek, amelyekhez hasonlót igen ritkán, vagy egyáltalán nem hallani magyar zenekartól. Korábban egy mini-album látott tőlük napvilágot, melyet idé..
990 Ft
2 300 Ft
A dél-amerikai származású Anand Mahangoe ötéves volt, mikor szüleivel Hollandiába érkezett. Első gitárját a mamájától kapta, és a hangszer valósággal a mániájává vált, szorgalma és kitartása pedig idővel látványos eredményeket hozott, 1996-'97 folyamán például ő nyerte az Év Gitárosa címet Hollandiá..
2 990 Ft
Antonio Vivaldi A négy évszak című hegedűverseny-ciklusa már a zeneszerző idejében is nagy népszerűségnek örvendett. Újszerű, hangfestőnek nevezhető programzenei megközelítését több kortárs kompozíció tekintette mintának. A mű első teljes felvétele 1942-ből származik, és a második világháború után é..
3 990 Ft
Az nem kérdés, hogy jelenleg a legnépszerűbb zenei műfaj a világon a rap. A trenddel szembe menve Ricsipí és Qka MC 19 dalból álló, táncos slágercsokrot kötött korábbi sikerei átdolgozásából. Menő elektronikus DJ-k és producerek remixelték meg a legsikeresebb Animal Cannibals dalokat. Csak pár ..
3 190 Ft
Magyarország kiemelkedő jelentőségű hip hop csapata az Állat Kannibálok. Emeletes torta, pezsgő és konfetti helyett CD kiadással ünnepeltek az örökifjú, baseballsapkás fiúk. Manapság szinte lehetetlen mély nyomott hagyni egy-egy új slágerrel. Nem véletlen, hogy a kilencvenes évek dalai újra ara..
2 890 Ft
Az Anna & the Barbies zenekar rendkívül sikeres évet zárt 2013-ban. A 2012 őszén megjelent ÁNEM! című albumukat a közönség mellett a szakma is elismerte és Fonogram Díjjal jutalmazott, az év legjobb rockzenei albuma kategóriában. Közben a zenekar az ország egyik legtöbbet koncertező előadój..
2 490 Ft
A Scar Tissue Kiedis perzselően őszinte memoárja az ámokfutásnak is beillő életéről. Anthony a Közép-Nyugaton töltötte gyerekkorát, majd tizenegy évesen Los Angelesbe költözött az apjához, aki akkoriban a hollywoodi elit legmenőbb tabletta-, fű-, és kokaindílere volt. A mindennapos tivornyákon, amel..
4 790 Ft
A kis herceg egyszerre szól a gyerekekhez és a felnőttekhez, egyszerre tündérmese, filozófiai bölcselet, érzelmek iskolája és visszaemlékezés. Milliók sűrűn idézett olvasmánya, nem egy mondata mára már szállóigévé vált, még az is tud róla valamit, aki történetesen sohasem olvasta. A világirodalom le..
2 890 Ft
Az Ápolók 1983-tól koncerteztek, főképpen az Európa Kiadó ill. az A.E.Bizottság zenekarokkal léptek fel. 1988-ban, egy év szünet után a zenekar átalakult Gecse (gitár) és Oláh (basszusgitár) mellett az új tagok Fény Fehér István (billentyűs hangszerek), Zsír Gosztonyi (dobok), akik ez után folyamato..
2 490 Ft
A gyermekek élettani fejlődését figyelembe véve mind a verbális és nonverbális kommunikáció felhasználásával játékosan, kalandosan mégis tanítva mulattatja mind a szülőt és a gyerkőcöt egyaránt. Az együttes két oszlopos tagja Borostás Kapitány és Koráll, akik felejthetetlen kalandokon mennek ke..
2 890 Ft
A gödöllői Asphalt Horsemen eleinte csak örömzenélésnek indult 2010-ben. A tagok meglévő zenekaraik mellett, saját maguk szórakoztatására jártak össze, és néhány Lynyrd Skynyrd, Black Stone Cherry és Pride & Glory feldolgozás után kezdtek csak saját dalokat írni. Az Asphalt Horsemen stílusa klas..
1 990 Ft
A lemez külön érdekessége, hogy az eddigi két angol nyelvű lemezük után most a dalok magyar nyelven szólalnak meg. Az új anyagon helyet kap 5 vadonatúj és 4 régi dal. A banda a már jól kitaposott ösvényről nem tér le, alapvetően muzsikájuk a Hard Rock, illetve a Southern Rock keretein belül mozog, á..
1 990 Ft
A lemez külön érdekessége, hogy az eddigi két angol nyelvű lemezük után most a dalok magyar nyelven szólalnak meg. Az új anyagon helyet kap 5 vadonatúj és 4 régi dal. A banda a már jól kitaposott ösvényről nem tér le, alapvetően muzsikájuk a Hard Rock, illetve a Southern Rock keretein belül mozog, á..
6 990 Ft
Gitárosuk, Matyasovszki Géza elvesztése nemcsak az Asphalt Horsemen életére, de az albumra is hatalmas árnyékot vetett. A felvételek közben bekövetkezett tragédia miatt hosszú időre le is állt a munka. Végül a banda tagjai abban maradtak, hogy az ő emlékére befejezik a lemezt és viszik tovább a zene..
2 990 Ft
Gitárosuk, Matyasovszki Géza elvesztése nemcsak az Asphalt Horsemen életére, de az albumra is hatalmas árnyékot vetett. A felvételek közben bekövetkezett tragédia miatt hosszú időre le is állt a munka. Végül a banda tagjai abban maradtak, hogy az ő emlékére befejezik a lemezt és viszik tovább a zene..
9 990 Ft
A Fonogram díjas gödöllői Asphalt Horsemen zenekar 2018. január 27-én egy különleges koncertet adott. A Gödöllői Művészetek Háza adott helyet annak a nagyszabású eseménynek, amelyen a zenekar és vendégei akusztikus hangszerelésben mutatták be addig megjelent két albumuk dalait. A koncert igazi essze..
4 490 Ft
Az Ati EDGE and the Shadowbirds a legendás amerikai gitárgyártó cég, a GRETSCH Guitars endorserének, a nemzetközileg elismert és sikeres The Silver Shine zenekar gitáros/énekesének rockabilly projectje. A klasszikus nagybőgő-gitár-dob felállású zenekar a korai blues-t ötvözi a rockabilly ritmusával,..
2 490 Ft
Az Atomic Playboyz 2013-ban
alakult, de jelenlegi, véglegesnek tekinthető formáját 2015-ben nyerte el.
Stílusuk leginkább a glam, a sleaze és a hard rock kategóriákhoz áll közel némi
punkos felhanggal vegyítve. Mivel azonban egyik kategóriába sem illenek teljesen
bele, így egyedien a ROCK-SHOCK-..
1 990 Ft
A Muszika TV-ről ismert sztár akinek „Házibuli Attilával „ című műsorát hetente több százezren tekintik meg, most egy vadonatúj felvételeket tartalmazó CD-vel ajándékozza meg hűséges rajongóit.. Attila dallamos ám mégis vidámságot sugárzó dalaiból 11 került fel az új l..
2 990 Ft